Michelisz: Remélem, hogy a délutáni futamon nagyon jó eredményt érek el."
https://negy7.blogspot.com/2012/05/michelisz-remelem-hogy-delutani-futamon.html
Michelisz Norbert a hatodik, Wéber Gábor a 17. helyen végzett a Hungaroringen zajló túraautó-világbajnoki futam időmérő edzésén.
"Azt gondolom, az első futamban szerencse is kell a dobogós hely megszerzéséhez, inkább arra koncentrálnék, hogy minél több pontot szerezzek összetettben, valamint a nem gyári pilóták versenyében" - nyilatkozta Michelisz az időmérő után. - "A második versenyen már bármi megtörténhet, tudjuk, hogy az autónkkal állórajtnál akár két-három sort is előre lehet lépni, remélem, hogy a délutáni futamon nagyon jó eredményt érek el."
Wéber az edzés után azt mondta, váltóproblémái miatt nem tudott jobb időt autózni, s nagyon bosszús a teljesítménye miatt.
"Hazai pályán, saját közönség előtt természetesen nem ilyen eredménnyel szerettem volna zárni az időmérőt" - fogalmazott. - "Bosszantó, hogy technikai probléma akadályozott meg a jobb szereplésben. Bízom abban, hogy az állórajtos második futamban jól sikerül majd a startom."

Forrás: hatharom.hu