A Fradi otthon hajolt meg a Pápa előtt

Az OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati mérkőzésén a forduló meglepetését okozva a Lombard Pápra Lovrencsics Gergő két góljával legyőzte a Ferencváros az Üllői úton.




A pápaiak a kiesés elkerüléséért, míg a zöld-fehérek a minél jobb helyezésért küzdenek, de a pályán mutatott játék alapján nem a Lombard tűnt a gyengébbik csapatnak.

A 13. percben a találkozó első valamire való lövését Sváb Dániel eresztette meg egy szólót követően, de a Ferencváros korábbi kapusa, Szűcs Lajos védeni tudott. Nem sokkal későb a Lovrencsics Gergő a hazai védelem hibáját kihasználva bal alsóba lőtt - előnyhöz jutatta ezzel csapatát (0-1).

Negyedórával később egy remek támadást vétt véghez Bene Ferenc együttese, amelynek végén Lovrencsics ezúttal a hosszú felsőbe bombázott (0-2). A Ferencváros képtelen volt ezen a találkozón összekaparni magát, a 90 perc során végig kilátástalanul és ötlettelenül futballozott.

A második félidő elején Otten egy szabadrúgás után tesztelte Szűcs kapus rugóit, majd a 72. percben Simic fejese után kellett ismét a portásnak nagyot védenie. A vége előtt szűk félórával Balogh Zoltán második sárga lapjai miatt emberhátrányba került az FTC, amely ezzel minden reményét elveszítette egy esetleges pontszerzésre.

Mivel Détári Lajos fiai szinte helyzetet sem tudtak kialakítani, így a kiesés elkerüléséért küzdő Pápa megérdemelten vitte el a három bajnoki pontot az Albert Stadionból.

Forrás: hatharom.hu

Related

telefoci 6623935567062357955

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress