Vk: Ezüstérmes a férfi párbajtőrcsapat Heidenheimben

http://negy7.blogspot.com/2013/02/vk-ezustermes-ferfi-parbajtorcsapat_17.html
A férfi kardozókhoz hasonlóan a férfi párbajtőrözők is ezüstérmet nyertek a világkupa-sorozat hétvégi fordulójában.
A Boczkó Gábor, Hanczvikkel Márk, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású együttes a németországi Heidenheimben szerepelt.
A verseny honlapja szerint a 32-es táblán 45:33-ra verte a finneket, a 16 között 45:34-re a norvégokat, a negyeddöntőben 45:28-ra az ukránokat, az elődöntőben pedig 45:24-re a dél-koreaiakat.
A magyarok a döntőben az olaszokkal csaptak össze – csakúgy, mint a kardozók Padovában –, és szintén vereséget szenvedtek. Az első három pár után még a magyarok vezettek négy tussal, a második kör zárultával is náluk volt az előny, az utolsó három asszót azonban elvesztették.
Az olasz együttesben – amely 39:32-re nyert – Francesco Martinelli, Enrico Garozzo és Diego Confalonieri vívott, míg a magyar oldalon Boczkó, Imre és Hanczvikkel lépett pástra az utolsó összecsapáson.
A versenyen 30 csapat indult.
A magyar válogatott január végén az olaszországi Legnanóban harmadikként zárt.

forrás: MTI