Véres krikettütőt találtak a gyilkossággal vádolt Pistorius házában
http://negy7.blogspot.com/2013/02/veres-krikettutot-talaltak.html
Újabb bizonyítékok mutatnak arra, hogy nem véletlen baleset
következtében hunyt el a paralimpiai bajnok dél-afrikai futó, Oscar
Pistorius barátnője.
Újabb fejlemények láttak napvilágot Oscar Pistorius ügyében. Mint
ismeretes, a dél-afrikai paralimpiai bajnok futó még február 14-én lőtte
le barátnőjét, az ismert modellt Reeva Steenkampot.
Az azóta is
előzetes letartóztatásban lévő Pistorius kapcsán még nem lehet tisztán
látni, hogy vajon véletlen balesetről volt-e szó, vagy pedig előre megfontolt szándékkal ölte-e meg
párját. Az új bizonyítékok inkább ez utóbbi irányba mutathatnak,
ugyanis dél-afrikai sajtóinformációk szerint egy vérrel borított
krikettütőt is találtak a házban. Az orvosi vizgyálatok azt is
kimutatták időközben, hogy a halált okozó lövések mellett a 29 éves
áldozat koponyáján is voltak külsérelmi nyomok.
A 26 esztendős Pistoriust a hírek szerint kedden hallgatják majd meg a
rendőrök, addig pedig 24 órás megfigyelés alatt tartják, mert a
szakértők szerint a tragikus események által megélt trauma miatt akár önmaga ellen is fordulhat.
A City Press névre hallgató dél-afrikai lap azt is megírta vasárnapi
számában, hogy az áldozat egy hálóinget viselt, ami szintén cáfolja azt a
teóriát, amely szerint Pistorius a Valentin-napi meglepetésként érkező
barátnőjét - betörőnek nézve - tévedésből
lőhette le. Ha a gyilkosság ténye valóban bebizonyosodik, akkor az is
elképzelhető, hogy a világ egyik legismertebb parasportolóját
életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélik.
forrás: hatharom.hu
Bejegyezte:
Juvefan