Euro2020: Budapestnek is van esélye?

http://negy7.blogspot.com/2012/12/euro2020-budapestnek-is-van-eselye.html
A szakemberek üdvözlik az UEFA döntését, amely szerint 2020-ban már nem egy ország, hanem a kontinens több nagyvárosa rendezi az Eb-t.
"A 2020-as kontinensviadal szerte Európában különböző nagyvárosokban kerül lebonyolításra a mai döntés értelmében" - jelentette be Gianni Infantino, az európai szövetség (UEFA) főtitkára december 6-án.
Budapest egyelőre nincs a lehetséges helyszínek között, legalábbis a Bild értesülései szerint. A német újság úgy tudja, hogy Zágráb viszont igen, pedig ott sincs olyan stadion, amely megfelelne az UEFA szigorú feltételeinek.
Nyilasi Tibor, a Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatója, az egykori hetvenszeres válogatott játékos örül a kezdeményezésnek, mert lehetőséget ad a kisebb országoknak is, amelyeknek így nem kell hat-hét nagy stadiont építeniük, elég lesz csak egyet is, abba nem mennek tönkre. Mint mondta, ma már nincsenek távolságok, Európa bármely pontját el lehet érni néhány óra alatt repülővel. Nyilasi nem írná még le a magyar rendezési esélyeket, szerinte a bő keretben benne lehet Budapest is.
Dénes Ferenc sportközgazdász is úgy látja, ez az egyetlen lehetőség, hogy a kis országok is csatlakozhassanak a világesemények rendezésébe, ráadásul akár nyereségesen is. Szerinte Budapest alkalmas egy-két mérkőzés kiszolgálására, de ehhez az kell, hogy 2018-ra felépüljön egy korszerű stadion.
Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke is úgy véli, Budapest képes egy-két mérkőzés megrendezésére, hiszen az infrastruktúra megfelelő, csak a stadion hiányzik, de bízik abban, hogy 2016-ra az is meglesz.
Gianni Infantino UEFA-főtitkára azt mondta, a 2020-as Eb helyszíneinek a kiválasztását a jövő év elején kezdik el, és a rendező városok listája csak 2014 tavaszán lesz kész.

forrás: MR1-Kossuth Rádió