EB: Győzött és továbbjutott a női kéziválogatott

http://negy7.blogspot.com/2012/12/eb-gyozott-es-tovabbjutott-noi.html
Középdöntőbe jutott a magyar női kézilabda-válogatott a szerbiai Európa-bajnokságon, miután a 2. fordulóban három góllal legyőzte a németeket.
Karl Erik Böhn szövetségi kapitány alakulata rosszul, 1-6-tal kezdett, így futnia kellett az eredmény után. A második félidőben sikerült átvennie a vezetést, majd a hajrában a biztos továbblépéshez szükséges kétgólos különbség is meglett, sőt, Görbicz Anita - aki kilenc találattal a mezőny legjobbja volt - az utolsó pillanatban háromra növelte az előnyt.
Idegesen kezdett mindkét együttes, majd a németek kétszer villantak, Görbicz az 5. percben szépített büntetőből. A védelem - akárcsak egy nappal korábban - nem zárt hatékonyan, a támadójáték pedig vérszegény volt. Schülke könnyedén fogta a gyenge magyar lövéseket. A 8. percben már 6-1 volt oda, amikor Böhn időt kért. Az első magyar akciógólra csaknem tíz percet kellett várni. Megjött a mintegy ezer fős magyar szurkolósereg hangja, és a csapat megkezdte a felzárkózást: öt percen át nem kapott gólt, miközben lőtt hármat.
Tomori sorra harcolta ki a hétmétereseket - ezeket Görbicz bevágta -, Herr pedig egyre többet védett, még büntetőt is. Keményebbé vált a meccs, sok volt a szabálytalankodás. Müllert kiküldték, ez idő alatt az egyenlítésért támadhattak a magyarok. A szünet előtti hajrában aztán megint előjött néhány hiba, így háromgólosra visszahízott a különbség.
A második félidő elején Schülke kirúgta Görbicz hétméteresét, ugyanakkor a korábbinál már hatékonyabb volt a védekezés. A magyar irányító nem veszítette kedvét, a 37. percben az ő büntetőjével alakult 14-14-re az állás. A németek nyolc percig képtelen voltak kapuba találni, ennek eredményeként Szucsánszki révén 39. percben először vezetett a magyar csapat (16-15).
Az ellenfél edzője időt kért, csapata egyenlített, majd Görbicz újabb hétméterest hibázott. Fej fej mellett haladt a két válogatott. A magyaroktól Szamoránsky, a németektől Steinbach került jó szériába. Nadgornaja kiállítása alatt 20-18-ra lépett el Böhn együttese. Bódi sem úszta meg szabálytalankodását, de sikerült átvészelni ezt a két percet egy bekapott góllal.
Bulathot is kiküldték, Tomori révén azonban így is nőtt az előny, ráadásul Kiss kritikus pillanatban büntetőt fogott. Az 56. percben jött az egyenlítés, ám a túloldalon Bulath keze nem remegett meg (22-21). A hajrában több technikai hibát elkövettek a németek, a Görbicz vezérelte csapat pedig ezt könyörtelenül kihasználta.
A magyarokkal 24 óra leforgása alatt nagyot fordult a világ: a horvátoktól elszenvedett keddi vereség után még a korai búcsú veszélye is felrémlett, a szerdai háromgólos győzelemmel viszont biztos középdöntős az együttes.
"Nem az én mentalitásom, és a csapaté sem az, hogy feladjuk a céljainkat - kezdte az értékelést Karl Erik Böhn. - A keddi vereség után is maximálisan hittem a győzelemben. A védelem, főleg a második félidőben szinte tökéletesen működött. Csak ilyen hozzáállással lehet győzni. A meccset rosszul kezdtünk, de akkor sem merült fel senkiben, hogy baj lehet. Mentünk előre, és segítségünkre volt a jó kapusteljesítmény is."
"Igazi csapat voltunk. Bebizonyítottunk, hogy tudunk jól védekezni, és ezzel megnyerni egy fontos mérkőzést - összegzett Görbicz Anita. - A meccs elején egy picit megijedtünk, de szerencsére összeállt a védelem. Nem akarunk megállni, megyünk tovább, elszántan várjuk a spanyolok elleni pénteki meccset."
C csoport, 2. forduló:
Magyarország-Németország 24-21 (11-14)
Az állás:
1. Spanyolország 4 pont
2. Magyarország 2 (51-49)
3. Horvátország 2 (49-52)
4. Németország 0
Pénteken játsszák:
Magyarország-Spanyolország 18.15
Németország-Horvátország 20.15

forrás: telesport.hu