Brawn: A fő célunk, hogy Hamilton futamot nyerjen jövőre

A Mercedes csapat vezetője, Ross Brawn szerint a legfontosabb céljuk a 2013-as szezonban annak a biztosítása lesz, hogy az új versenyzőjüknek, Lewis Hamiltonnak olyan autót tudjanak biztosítani, amivel a 2008-as bajnok legalább a futamgyőzelmekért harcolhat majd. 

Az idei szezonban 7 futamgyőzelmet elérő McLarentől Hamilton egy olyan csapathoz érkezik, amely a szezonzáró Brazil Nagydíjat megelőzően öt egymás követő futamon a pontszerzésre sem volt képes. Brawn szerint azonban a Mercedes GP a siker összes összetevőjével rendelkezik, így szerinte nem lehetetlen az, hogy jövőre már rendszeresen a futamgyőzelmekért harcolhassanak.

 „Nyilvánvalóan nagyon keményen dolgozunk, hogy Hamiltonnak és Nico Rosbergnek lehetősége legyen a győzelmekre és a pole pozíciókra” – nyilatkozta Brawn az Autosportnak. – „Erre törekszünk, ez a célunk. Ehhez azonban nyilvánvalóan javulnunk kell. Megpróbáljuk majd elérni a céljainkat, de nem biztos, hogy ez sikerül majd, mert sohasem tudható az, hogy a többiek mit csinálnak. Én azonban szeretném hinni, hogy néhány dolgot el tudunk majd érni jövőre. Azt hiszem, hogy ez Lewist is foglalkoztatja. Biztos vagyok benne, hogy szíve szerint nyerni akar és pole pozíciókat akar, de megérti, hogy a közös utazásunk csak most kezdődik.”

Brawn szerint a 2008-as bajnok képességei fontos lökést adhatnak a csapatnak. „Nagyon izgatottak vagyunk a kilátás miatt, hogy Lewisszal dolgozhatunk. Ez mindannyiunk számára nagyon érdekes lesz. Biztos vagyok benne, hogy ő nagyon más lesz, mint Michael Schumacher. A csapat is nagyon izgatott, hogy egy ilyen kaliberű pilótánk van, mert ahogyan egyre erősebb lesz az autónk, a pilóta úgy válik egyre fontosabbá a számunkra.”

Hamilton szerződése az év végén jár le a McLarennel, így csak a 2013-as év elején kezdheti majd meg a munkát a Mercedes GP-nél. „Ez nem nagy probléma” – nyilatkozta Brawn. – „Nyilvánvalóan vannak dolgok, amiket elkezdhet csinálni, kapcsolatokat építeni a mérnökökkel például, de a komoly munka csak januárban veszi majd kezdetét.”

forrás: Formula.hu

Related

Ross Brawn 7881565547134674675

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress