Vettel indulhat az élről Austinban

A Formula–1-es világbajnokság Amerikai Nagydíjának időmérő edzésén a címvédő német Sebastian Vettel érte el a legjobb időt, így ő indulhat az élről a vasárnapi futamon. A Red Bull pilótája mögött a mclarenes brit Lewis Hamilton, és csapattársa, az ausztrál Mark Webber végzett a kvalifikáción. 

Sergio Péreznek a harmadik szabadedzésen sokan előre odaadták a rajtbüntetés Charles Pic meglökéséért, de a sportfelügyelők engedékenyek voltak a szinte hazai pályán versenyző mexikóival. Pedig már a megrovás is rajtbüntetést ért volna az esetében, három feddés ugyanis automatikusan tíz rajthelyes büntetés ér, és Pérezt Abu-Dzabiban, valamint pénteken Austinban is figyelmeztették már riválisa feltartásáért. Ám Pic bevallotta, nem nézte a tükröt, és három másodperccel lassabb volt abban a szektorban Péreznél.


Nem úszta meg rajtbüntetés nélkül Romain Grosjean, akinek a Lotusában a harmadik edzésen tönkrement a váltó, amelyet ki kellett cserélni, aminek öt rajthely az ára.

Sebastian Vettel a harmadik edzésen nem használhatta az  egyes fokozatát, de nem a váltó hibája miatt, hanem mert egy érzékelő meghibásodott. A Red Bullt így a váltó kicserélése nélkül megjavították.

Az időmérő elején az aszfalt 31 fokos, sokkal melegebb, mint a délelőtti szabadedzésen.Így könnyebb lesz üzemi hőfokra hevíteni az abroncsokat, mint néhány órája, amikor a pilóták több körön keresztül ezen erőlködtek.

A két HRT ment ki először a pályára – a csapat attól tart, hogy nem tud 107 százalékon belülre kerülni az első szakaszban, ami azt jelentené, hogy nem indulhatnak a versenyen. Bár egyesek szerint spórolásból szándékosan csinálják, hogy ennyivel lassabbak, és anyagi nehézségeik miatt nem is akarnak elindulni a versenyen, ezt a spanyolok cáfolják.

Karthikeyané a jobb első kör, 1:45.573 perces eredménye azonban cseppet sem biztató. Räikkönen 1:41-gyel kezdett. Rajtuk kívül csak a két Marussia ment mért kört az első percekben, a többiek visszamentek a boxba.

Grosjean az újraindulásakor közepesen kemény (azaz a lágyabb…) gumikat kapott,két másodperccel volt gyorsabb Räikkönennél. A francia minden bizonnyal azt próbálgatta, mennyire gyorsan melegednek be az abroncsai – megtehette, a versenyen egy kiállás valószínűsíthető, és szinte egyáltalán nem kopnak az abroncsok. Massa a keményebb gumikon feljött a második helyre, egy másodperccel a francia mögé.


Grosjean egy lassabb kör után újra belehúzott, 1:37.865-re javított. Räikkönen feljött három tizeddel mögé, a majd Vettel bejött közéjük a kemény gumikon. Bruno Senna feljött az ötödik helyre, ezzel jelezte, hogy a Williamsszel számolni kell. Grosjean 1:37.486-ot ment, Vettel 1:37.165-tel jelezte a keményebb gumikon, hogy lassan a testtel!

Öt perccel a vége előtt Vettel, Grosjean, Massa, Hülkenberg, Webber, Senna, Button, Alonso, Räikkönen, Di Resta, Hamilron volt a sorrend. Maldonado a keményebb gumikon a 3.helyre jött fel.

Schumacher a lágyabb gumikon a 12. helyre jött be első mért körével,  a kieső helyeken Ricciardo állt, a Toro Rossót Glock is megelőzte.


Hamilton  1:37.058-cal megelőzte Vettelt, de a német 1:36.558-cal visszaállt az élre. Karthikeyan a 24. helyen 6 tizeddel a 107 százalékos határon belül volt, de leállt az autója a pálya szélén. Az utolsó percben sárga zászlót lengettek miatta, megakadályozva a további javításokat.

Így viszont a Ricciardo mögé visszacsúszó Rosberg került a 18. helyre, a kiesőzónába. A  német még tudott újabb kört kezdeni, és a sárga zászlók ellenére megelőzte az ausztrált. Ricciardo éppen a héten beszélt arról, hogy az időmérőn jobb Vergne-nél.

A 18. helytől lefelé Ricciardo, Glock, Pic, Petrov, Kovalainen, De la Rosa, Karthikeyan sorrend alakult ki – a Marussia már nemcsak a csapat-vb-ben, a rajtrácson is a Caterham elé került, fennállása során először.


A negyedórás etapot Maldonado kezdte meg. Räikkönen és Rosberhg is kiment vele, ők mért körbe is kezdtek. A finn 1:37.672-t futott a lágyabb gumikon. Az autókról most már végleg eltűntek a kemény keverékű abroncsok.

A többiek ez edzés elején nem tudták megközelíteni Räikkönen idejét, de jött Button, és két tizedre feljött Räikkönenre, aki már 1:37.457-tel állt az élen. Hamilton már nem csak közelített, 1:36.795-tel az élre állt.

Alonso közben az egyik Mercedesre (Schumacherre) volt roppant dühös, mert feltartotta. Vettelt senki sem tartotta fel, a Red Bull pilótája 1:35.971-gyel, a hétvége legjobb eredményével átvette a vezetést.Négy perccel a vége előtt Vettel, Hamilton, Webber, Hülkenberg, Massa, Maldonado, Räikkönen, Button, Di Resta, Schumacher volt a sorrend. Alonso aztán a zavartalan körében feljött a negyedik helyre.


Az utolsó perc előtt Vettel 1:35.796-ra javított, Webber feljött a második helyre, Räikkönen viszont a 10. helyen állt, a veszélyes zónában. Button mögötte volt, ráadásul autójával gondok adódtak. A gázpedál meghibásodása miatt ki sem jött a hajrában.

Végül Raikkönen megőrizte 10. helyét, és továbbjutott.

A 11. helytől lefelé Senna, Button, Di Resta, Vergne, Pérez, Kobajasi, Rosberg sorrend alakult ki.

 A  top tízben két-két Red Bull, Ferrari és Lotus, plusz Hamilton, Maldonado, Hülkenberg és Schumacher készülődött.


A hétszeres világbajnok ment ki elsőként a pályára. Webberen és Hülkenbergen kívül mindenki követte. A 3. perc végén az ausztrál is kiment. A pilóták egy menetet terveznek, amelynek harmadik vagy negyedik körében lehet a leggyorsabb valaki.

Schumi 1:52-es kezdése után Alonso 1:42-vel melegítette a gumikat. Grosjean tette magát oda elsőként: 1:37.2-vel nyitott.Hülkenberg is kijött, mindenki a gumik melegítésével ügyeskedett. Webber Grosjean példáját követve egyből a gázra lépett, 1:36.845-tel állt az élre. Aztán Hamilton ment 1:36.2-t.

Jött Vettel, és a 10. helyről, 1:46.9-ről az élre ugrott: 1:35.877!

Egy perccel a vége előtt Vettel, Hamilton, Webber, Grosjean, Räikkönen, Schumacher volt a sorrend: Webbernek ez tökéletesen megfelelt, szerinte a páros rajthelyek viccesek. Ám Hamilton még nem adta fel a pole-ról szőtt álmait. Bement 1:39 alá, de Vettelt nem előzte meg.

Maradt még egy köre. 1:35.766-ot futott, de 109 ezreddel elmaradt Vettel utolsó körétől, így a második rajtkocka lett az övé, Vettel pedig az idén hatodszor megszerezte a pole-t.

Alonso közben csak a kilencedik rajtkockát szerezte meg, Webber, Grosjean, Räikkönen, Schumacher, Massa és Hülkenberg is bejött elé, és csak Maldonadót verte meg.

forrás:NSO.hu

Related

Sebastian Vettel 8480746059076433183

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress