BL: Az FTC a hajrában bukta el a csoportelsőséget

Csoportjából a második helyen jutott tovább a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 7 góllal kikapott a Larvik otthonában. 

A Bajnokok Ligájába két KEK-győzelem után visszatérő Ferencváros remekel a csoportban, ugyanis eddig mind az 5 meccsét megnyerte, köztük a bombarős Larvik elleni hazai találkozót is.

Akkor 28-24 lett Dabason a Fradinak, ami azt jelentette, hogy a szombati utolsó fordulóban 5 gól alatt kellett maximum kikapni.

Norvégiában ahhoz, hogy a magyar csapat csoportgyőztesként lépjen a középdöntőbe. Merthogy a továbbjutás már biztos volt korábban is.


Az első félidőben 10-4-re húzott el a Larvik, Leganger remekelt a hazaiak kapujában. A mieink csúsztak-másztak, de kissé görcsösek voltak. Ennek ellenére 16-13-mal vonultak pihenőre a csapatok. A fordulás után remekül zárkózott a Ferencváros, olyannyira, hogy 17-17-nél egyenlített is Szamoránsky góljával, időt is kért Ole Gustav Gjekstad.

Ez használt a hazaiaknak, sőt 19-17-nél előbb Elek Gábor kapott 2 perces büntetést, 20-17-nél pedig Szucsánszky Zita. Nehéz pillanatok voltak ezek, főleg, mert Tomori kihagyta a sorsdöntő hetest a 13. percben, még jó, hogy Abramovics is megfogta az ellenfél büntetőjét. A 15. percben 22-17-re alakult az állás, időt kellett kérnie Elek Gábornak. 23-17 után talált be újra a Fradi, Tomori révén, hogy aztán Vérten is eredményes legyen (23-19).


A 21. percben Tomori ütközött Blancóval, a hazaiak játékosát hordágyon kellett levinni. 

Riegelhuth-Koren a 26. percben belevágott Tomori arcába, azonnali pirosat kapott, de a magyar játékos is kapott egy 2 percest, amit nem irodalmi nyelven kommentált. A 28. percben 28-22-re változott az állás, a mieink nagyon fáradtak voltak. Sőt, végül Tomori is könyökölt, őt is azonnal kiállították, eldőlt a meccs.

A Fradi sokat játszott hátrányban, de inkább fáradtságának, és dekoncentráltáságnak köszönheti, hogy nagy különbséggel kapott ki. Elek Gábor csapata második helyen jutott tovább a Ferencváros.

 6. (utolsó) forduló, B csoport:  
Larvik - FTC Rail Cargo Hungaria 30-23 (16-13)

forrás: sport24.hu

Related

Kézilabda Bajnokok Ligája 4553026798344357233

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress