Vádemelést javasol a rendőrség Pars ügyében

A Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szemben garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek - tette közzé honlapján a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. 

A közleményben - amelyben a rendőrség az olimpiai bajnokot csak vezetéknevének kezdőbetűjével említi -, azt is tudatták: a könnyű testi sértés vonatkozásában egy magánvádas eljárás megindítása miatt az iratokat a Szombathelyi Városi Bíróságra is továbbították.

Pars Krisztiánt a rendőrség garázdaság megalapozott gyanújával szeptember 21-én állította elő és gyanúsítottként hallgatta ki.


A rendőrség korábban azt közölte, hogy Pars Krisztián szóváltás után bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az olimpiai bajnok a nyugat.hu hírportálnak nyilatkozva tagadta, hogy hozzáért volna a férfihoz. Rossz helyen parkolt, elállta egy postajármű útját, és azután keletkezett a szóváltás, hogy az álló autóban várakozó barátnőjét sértegette a sofőr - idézte fel a történteket a sportoló.

forrás: MTI

Related

Pars Krisztián 8829060687502278440

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress