Sportolj a Sziget Fesztiválon!

A XX. Sziget Fesztiválon nemcsak a zeneimádók, hanem a sportolni vágyók is megtalálhatják a kedvenc programjaikat.


Agusztus 6-án kezdődik a XX. Sziget Fesztivál, ahová elsősorban természetesen szórakozni mennek a fiatalok, hiszen a legnagyobb világsztár zenekarok és dj-k mellett gyakorlatilag a teljes hazai zenei szcéna is tiszteletét teszi egy-egy koncert erejéig. Azonban az egyhetes esemény alatt nemcsak a fülüket "edzhetik" a fiatalok, hanem a testüket is, hiszen rengeteg sportprogrammal készülnek a szervezők.

A Sziget kiemelt versenyei között megtalálhatjuk a kispályás labdarúgást, a strandfocit, a strandröplabdát, a streetballt és az asztali hockey-t is. Emellett különböző sportjátékokon is részt vehet a fesztiválozó közönség, mint például az asztalitenisz, csocsó, darts, golyólábas foci, kötélhúzás, lábtenisz, petanque, tollaslabda, frisbee, gombfoci, lábtoll labda, beachboll, baggy vagy éppen a heki.

Akinek mindez nem lenne elég, élményprogramok is lesznek a kínálatban, vagyis lesz boxgép, kalandpark, kalapácsos erőmérő, mászófal, sőt, még szkandergép is.

Több egyesület és szövetség is kivonul a Hajógyári-szigetre, hogy népszerűsítse a fiatalok körében sportágát. A Műegyetemi Evezős Egyesület például végig kinn lesz, 1-2 evezőpaddal, melyeken ergométeres versenyeket rendeznek. A Magyar Rögbi Szövetség a klasszikus rögbit szeretné megismertetni a bulizó fiatalokkal, melynek keretében még 8-as versenyeket is lehet játszani.

A Magyar Táncsport Szakszövetség, a Rave Dance Sporttáncegyesület és DIAMOND Sportegyesület és Harcművészeti Iskola is 2-3 alkalommal jelenik majd meg a Szigeten, hogy bemutatót tartson sportágából.

A Magyar Kézilabda Szövetség készül az egyik legizgalmasabb programmal. Szerdán lesznek kinn biztosan, ugyanis ezen a napon várhatóan mérkőzést játszik az olimpián a magyar válogatott, és kommentátorokkal lehet majd közösen nézni kivetítőn az összecsapást. Remélhetőleg továbbjutnak Nagy Laciék, és akkor a további mérkőzéseken is együtt szurkolhatunk a magyar sikerekért a fesztiválon!

Emellett természetesen az olimpia többi eseményét is figyelemmel lehet követni a kivetítőkön, így a XX. Sziget Fesztiválon senki nem maradhat le a XXX. nyári olimpiai játékokról.

forrás: Totalsport.hu

Related

magazin hírek 7533985200406965521

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress