Moto GP: Valóban a visszatérésen dolgozik a Suzuki?

http://negy7.blogspot.com/2012/05/moto-gp-valoban-visszateresen-dolgozik.html
A Cycle World nevű internetes oldal munkatársai pénteken nyilvánosságra hoztak több, a Suzuki (elvileg) 2014-es versenymasinájáról készült fényképet, amellyel be szerették volna bizonyítani, hogy a japánok tartják korábban tett ígéretüket, azaz a 2011-es kiszállás után továbbra is a gyorsasági motoros világbajnokságba való visszatérésen dolgoznak.
A „királykékek” természetesen gazdasági okok miatt függesztették fel a MotoGP-s kalandot, ami 1974 óta megszakítás nélkül tartott, és több gyönyörű pillanattal ajándékozta meg a márka fanatikusait, gondoljunk csak a legendás Barry Sheene 1976-os és 1977-es világbajnoki győzelmére, amit 1981-ben Marco Lucchinelli, 1982-ben Franco Uncini, 1993-ban Kevin Schwantz, 2000-ben pedig az ifjabbik Kenny Roberts bírt megismételni. A négyütemű érában azonban egyre kevesebb siker (egészen pontosan egyetlen futamgyőzelem, 2007-ben Chris Vermeulen révén) jutott a széria egyik legpatinásabb alakulatának, ahol a 2011-es esztendő végén a kivonulás mellett döntöttek, ám - ahogyan azt már említettük - bejelentették, hogy 2014-ben újult erővel térnek majd vissza, egy teljesen új ezer köbcentiméteres erőforrással szerelt versenygéppel.
Ezt akkor többen fenntartásokkal kezelték, hiszen a 2008-ban búcsúzó Kawasaki vezetői is tettek hasonló ígéretet, ám a megvalósításból végül semmi sem lett. A fent említett holnap munkatársai azonban eléggé meggyőző bizonyítékot tettek le az asztalra, sőt egyik informátoruk szerint a Suzukinál valóban a 2014-es visszatérésen dolgoznak, sőt terveik szerint már 2013-ban - természetesen szabadkártyásként - is rajthoz állnának egy - két megmérettetésen. És, ha ez még nem lenne elég, a gyár tesztversenyzője, Nobuatsu Aoki nemrég megerősítette, hogy valóban pályára vitt egy a Suzuki gyárából érkező prototípust a ryuyoi versenypályán. A beszámolók, és a fényképek tanulása szerint a Suzukisok valóban új úton indultak el, hiszen lecserélték a V4-es elrendezést, és egy soros négyhengeressel próbáltak minél több tapasztalatot gyűjteni. Aoki egyébként a hírek szerint ebben a hónapban is pályára vitte a legújabb fejlesztéseket a Sugo Circuit elnevezésű aszfaltcsíkon, ahol a fent említett képek is készültek. Ezeket a híreket természetesen továbbra is illik fenntartásokkal kezelni, az azonban mindenképpen pozitív, hogy a Suzuki háza tájáról ilyen, és ehhez hasonló beszámolók érkeznek, a zöldeknél tapasztalható teljes csenddel ellentétben.

Forrás: Motorsportal.hu