Hulk két góljával győzelemre vezette Brazíliát

http://negy7.blogspot.com/2012/05/hulk-ket-goljaval-gyozelemre-vezette.html
Brazília labdarúgó-válogatottja az első félidőben szerzett gólokkal 3–1-re legyőzte a két hét múlva kezdődő Európa-bajnokságra készülő, sorait a második játékrészre rendező Dániát a két csapat szombat délutáni hamburgi felkészülési mérkőzésén.
Az 1998-as világbajnokság 3–2-es brazil győzelemmel végződő negyeddöntője óta először találkozott a két csapat, és amilyen sebesen szerezték meg a dánok a vezetést akkor, majdnem olyan gyorsan kerültek előnybe a brazilok most – noha az első veszélyes akciókat a skandinávok vezették.
De aztán jöttek a dél-amerikaiak: a 8. percben Hulk ballábas lövést bocsátott útjára jó 30 méterről, a labda táncolt a levegőben, és a lassan reagáló Sörensen karja alatt a kapu jobb oldalába suhant. 1–0
Nem sokat kellett várni a második brazil gólra sem: a 13. percben Christian Poulsen labdát veszített a saját 16-osa közelében a bal oldalon, Oscar jó csel után középre adott, és ha Hulk nem is tudott a hálóba lőni, a labda a mögötte igyekvő Niki Zimling lábáról a dán kapuba vágódott – öngól. 2–0
Morten Olsen, a dán hadvezér kettős cserét eszközölt kisebb sérülések miatt – az egyik levonuló Thomas Sörensen kapus volt –, ezzel azonban nem idézett elő jelentős változást az események menetében, sőt: a 40. percben gyors brazil támadás végén Hulk egy csel után, 13 méterről ballal a bal alsóba lőtt. 3–0
Született még egy brazil gól a játékrészben, azonban Leandro Damiao leshelyzetből talált a hálóba, így maradt a 3–0.
Az árnyékos oldalon dolgozó asszisztens a második félidőben már nem állt feladata magaslatán. A kezdés után nem sokkal szépíthettek volna az északiak, csakhogy Daniel Agger a kapu torkában nem találta el a labdát – a beadás feladója, Wass lesen állt, de a zászló nem emelkedett.
És nem lendült a 71. percben sem, amikor a – szünet után érezhetően többet támadó – dánok ténylegesen szépítettek: Zimling remek testcsel után balról finoman középre játszott, és az erősen lesgyanús helyzetben várakozó Nicklas Bendtner közvetlen közelről a hálóba lőtt. 3–1
BRAZÍLIA–DÁNIA 3–1 (3–0)
G: Hulk (8., 40.), Zimling (13. – öngól), ill. Bendtner (71.)

Forrás: NSO.hu