Elek: Nem szándékoztuk feladni a meccset

http://negy7.blogspot.com/2012/05/elek-nem-szandekoztunk-feladni-mai.html
Négygólos (37–33) vereséget szenvedett az 50. percig vezető FTC-Rail Cargo Hungaria a címvédő Győri Audi ETO KC vendégeként az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság egyik fél második győzelméig tartó fináléjának első, győri összecsapásán ellen. Elek Gábor, a KEK-döntős ferencvárosiak trénere elmondta: a bajnoki döntő első mérkőzését nem állt szándékukban feladni a nemzetközi finálé két felvonása között.
„Nem szándékoztunk feladni a mai meccset, még a kupadöntő érdekében sem – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Klubnak Elek Gábor. – Úgy gondolom, hogy a hátralévő három-négy nap elég lesz a regenerálódásra. Több a sérültünk, voltak hiányzóink, de ezt a szezont most már így csináljuk végig. A második félidőben kevés átlövésgólt szereztünk, Zácsik Szandi nem vállalta fel önmagát és az átlövéseket, a győriek eközben jól felálltak, Lunde pedig fantasztikusan védett.”

Forrás: NSO.hu