Böhn: A szünet után rendezni tudtuk a sorainkat

http://negy7.blogspot.com/2012/05/bohn-szunet-utan-rendezni-tudtuk.html
Négygólos (37–33) győzelmet aratott a Győri Audi ETO KC az élvonalbeli női kézilabda-bajnokság egyik fél második győzelméig tartó fináléjának első, hazai összecsapásán az 50. percig vezető FTC-Rail Cargo Hungaria ellen. Karl Erik Böhn, a győriek edzője szerint a második félidőben még idejében tudták rendezni a soraikat.
„Nehéz mérkőzésre számítottunk, hiszen a Ferencváros kiváló együttes – nyilatkozta a döntő első felvonását közvetítő Sport Klubnak a norvég szakember. – Az első félidőben kicsit meg voltunk zavarodva, így hátrányba kerültünk, de a szünet után rendezni tudtuk a sorainkat, főként a középen játszók teljesítménye javult óriásit, ezzel meg is tudtuk nyerni a meccset. Azt már a találkozó előtt megbeszéltük, hogy mindkét kapusunk véd majd egy-egy félidőt.”

Forrás: NSO.hu