Hembery: A 2013-as abroncsaink felborítják majd az erősorrendet
https://negy7.blogspot.com/2012/12/hembery-2013-as-abroncsaink-felboritjak.html
A Pirelli motorsport osztályának a vezetője, Paul Hembery szerint a 2013-as keverékeik is fel fogják borítani majd az erősorrendet a Formula-1-ben, mint tették azt az idén is az év elején.
Hembery szerint, mivel a 2013-as szabályok nem változnak jelentős mértékben, az erőssorrend jövőre a 2012-es év végén látható képet fogja mutatni, igen ám, de ők jövőre is 4 új keverékkel érkeznek.
„Az abroncsok különbözni fognak attól, amit a csapatok idén használtak” – nyilatkozta Hembery a brazil O Estado de S.Paulónak. „Az oldalfaluk hajlítottabb egy kicsit, ami jelentős hatással lesz az aerodinamikai teljesítményükre.
Ezért én nem gondolnám azt, hogy a következő bajnoki szezon szükségszerűen bármiben is hasonlítani fog az idén befejeződőt szezonhoz.
Úgy vélem, hogy lesznek csapatok, akik mélyen megértik majd az új abroncsainkat és azon fognak gondolkodni, hogy azok milyen hatással is vannak például a felfüggesztésre.
A teszteken azt láttuk, hogy az új keverékek megváltoztatják az autók viselkedését.
A tervezőknek pedig meg kell majd vizsgálniuk ezt.”

forrás: formula.hu