A Vasas befogadná Fábiánnét és csoportját
https://negy7.blogspot.com/2012/11/a-vasas-befogadna-fabiannet-es.html
Sajtóhírek szerint az angyalföldi klub ajánlatot tett az MTK-t szerződésszegés miatt beperlő edzőnőnek és olimpiai ezüstérmes tanítványainak. A sport24 kérdésére Markovits László, a klub elnöke megerősítette mindezt és magyarázattal is szolgált a miértre.
Fábiánné Rozsnyói Katalin ma ünnepli 70 éves születésnapját. "Ajándékként" utcára került, tartozás miatt nem hosszabbít szerződést, sőt, kénytelen beperelni eddigi kenyéradóját, az MTK-t. Olimpiai ezüstérmes tanítványai - Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid - egyöntetűen kijelentették, bárhova is veti a sors edzőnőjüket, ők ragaszkodnak hozzá, és követik.
A Blikk információi szerint úgy tűnik, a Vasas befogadná a kajak-kenu sport egyik, ha nem a legeredményesebb edzőnőjét és csapatát. Jó, jó, de miért éppen a Vasas, hiszen az angyalföldi klubnak nincs is kajak-kenu szakosztája? A sport24 megkereste Markovits László elnököt a miértet illetően.
"Nagyon az elején vagyunk a tárgyalásnak. A hír hallatán megkerestem Fábiánnét és jeleztem neki, mindenfajta elkötelezetség nélkül örömmel leülnék velük tárgyalni. Számos nyitott kérdés van, közösen kell megvizsgáljuk a személyi és infrastrukturális igényeket, és ha azokat teljesíteni tudjuk, akkor örömmel befogadjuk őket" - válaszolta kérdésünkre az elnök.
A Vasasban nincs, nem is volt kajak-kenu szakosztály. Az egyesület Gyurta átigazolásának bejelentését követően felvette a kapcsolatot a londoni olimpiai bajnokával és Széles Sándor edzővel azzal a céllal, hogy a 2002-ben megszűnt úszó szakosztályt újraélesszék és rögtön egy példaképet is adjanak a fiatal versenyzők mellé. Gyurta végül az Újpestet választotta.
Fábiánné és csapata átigazolásával hasonló lehet a cél.
"Két önkormányzat is, ahol sportingatlanokkal jelen vagyunk, - Angyalföld és Óbuda - a Duna mellett húzódik, és ott számos csónakház van a mai napig. Hogy mást ne mondjak, a Nánási úton anno kiváló evezős szakosztálya, vízitelepe volt a Vasasnak. Amikor egyesületünk kezelésbe megkapta a sportingatlanokat ezt is kértük, de nem került hozzánk. A mai napig ott áll, jelenleg is Vasas Sport Club tábla van a homlokzatán. Örömmel látnám, ha ezzel az első lépéssel újraéledne a Vízitelep" - adott magyarázatot a motivációról Markovits László.

forrás: sport24.hu