Tóth Adrienn két szám után vezet női öttusában
https://negy7.blogspot.com/2012/08/toth-adrienn-ket-szam-utan-vezet-noi.html
Az úszással folytatódtak a női öttusázók küzdelmei a londoni olimpián. A vívás után a második helyen álló Tóth Adrien megnyerte a harmadik futamot, amiért 1156 pontot kapott. Kovács Sarolta az ötödik futamban rajtolt, és ugyancsak győzni tudott, s a 2:08.11-es ideje öttusában olimpiai csúcs.
LOVAGLÁS
Kovács Sarolta 16.55-kor pattan nyeregbe (tizenötödikként és a 22. helyről), a versenyben vezető Tóth Adrienn pedig utolsóként, 17.58-kor lovagol.
ÚSZÁS
Az úszás mindkét magyar lánynak remekül sikerült. Tóth Adrienn a harmadik futamban indult, s végig vezetve 2:17.32-es idővel meg is nyerte azt, amiért 1156 pontot kapott. Ez azért is volt fontos, mert a vívást megnyerő lett Elena Rublevska, csak 1040 pontot úszott össze, s a magyar lány így két tusa után biztosan megelőzte őt.
Tóth ideje három futam után a legjobb volt, de ekkor még két futam hátra volt. A negyedikben ugyan négyen is jobb időt úsztak a magyar lánynál, ám összesítésben senki nem tudott elé kerülni.
Az ötödik futamban indult Kovács Sarolta, aki most próbálta meg kompenzálni gyenge vívását, ami valamilyen szinten sikerült is, hiszen egyrészt megnyerte a futamát, a legjobb időt úszta, ráadásul 2:08.11-es idejénél az olimpiákon még egy öttusázó sem úszott gyorsabban, azaz olimpiai csúccsal nyerte ezt a tusát.
Kovács teljesítményéért 1264 pontot kapott, amivel a 22. helyre jött fel két szám után (1928 pont), míg Tóth végül a 12. helyen zárta ezt a tusát, összesítésben azonban 2132 ponttal átvette a vezetést. A magyar lány mögött a brazil Marques áll a második helyen 16 pont hátránnyal, a brit Murray előtt már 64 pont az előnye.
VÍVÁS
Az öttusában a hölgyeknél, akárcsak tegnap az uraknál, 36-an versenyeznek, vagyis az első számban, a vívásban 35 asszót kellett vívni, egy győzelemért 24 pont járt (gyakorlatilag mindenki 400 pontról indult, ehhez jött hozzá a győzelmenkénti 24 pont. Huszonöt siker esetén 1000 pont járt).
A tavaly Eb-második, kiváló vívó Tóth Adrienn hatalmas lendülettel kezdte meg a pontok gyűjtését, ugyanis első kilenc meccsét megnyerte, és kimondottan jó vívók is szerepeltek a legyőzöttek között. A másik magyar versenyző, a vb-ezüstérmes Kovács Sarolta úgy kezdett, mint tegnap Marosi Ádám, vagyis egy győzelemmel és öt vereséggel, de újdonsült olimpiai bronzérmesünkkel ellentétben ő a folytatásban sem javult fel jelentősen, tulajdonképpen végig csak szenvedett a vívás során.
Tóth az első vereségét a tizedik meccsén szenvedte el a brit Mhairi Spencétől, majd utána a két kínaitól, Miao Ji-huától és Csen Csientől is kikapott. Ezzel időlegesen a második helyre szorult a lett Elena Rublevska mögött, de nem tört meg a lendülete, ugyanis a következő négy asszóját megnyerte.
Kovács az első 15 meccséből csak ötöt nyert meg, majd a következő hat asszóból is csak hármat, így a 30. hely környékén küzdötte végig az első tusát.
Tóth a harmadik harmadban ismét produkált egy jó sorozatot, többek között a vívás olimpiai csúcsának (28–7) birtokosát, a német Lena Schönebornt is legyőzte, és mivel közben Rublevska kétszer is kikapott, a magyar öttusázó 23–8-as mérleggel ismét az élre állt. Az utolsó négy meccséből azonban hármat elveszített, így 24–11-es mérleggel a második helyen zárt, amiért 976 pontot kapott.
Kovács 11 győzelemmel és 24 vereséggel holtversenyben a 32. helyen fejezte be a vívást, amivel 664 pontot szerzett. A számot a lett Rublevska nyerte meg 1000 ponttal (25 győzelem).
„Adrienn nagyon jól vívott, de ez fontos is neki, mivel úszásban gyengébb az élmezőnyhöz képest" – értékelt az MTI-nek Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány. „Saci gyengén teljesített, technikai hibákkal, feszült, merev volt, nem tudott feloldódni."

forrás: NSO.hu