Kikaptak, így negyedikek férfi kéziseink
https://negy7.blogspot.com/2012/08/kikaptak-igy-negyedikek-ferfi-keziseink.html
A magyar férfikézilabda-válogatott a bronzmérkőzését elveszítette a horvátok ellen, így negyedszer zárt az olimpia negyedik helyén.
A bronzmérkőzésen történelmi tettet hajthatott volna végre a magyar csapat, ugyanis a férfi szakág történetében először állhatott volna fel a dobogóra válogatottunk. Sajnos a bravúr azonban nem sikerült a horvátok ellen, pedig szépen tartottuk magunkat az első félidőben.
5-5-nél azonban befuccsolt a védelmünk, és elkezdtük megérezni Császár Gábor hiányát, míg Nagy Lászlót remekül vették ki a játékból a horvátok, tegyük hozzá neki sem igazán ment vasárnap délután.
Ám még 7-6-nál és 10-8-nál is volt esélyünk a felzárkózásra, azonban Alilovic parádézott az ellenfél kapujában, ráadásul a védekezést is sokkal agresszívabban oldották meg mint mi, így nem csodálkozhattunk, hogy szépen lassan megléptek, majd már csak arra eszméltünk, hogy a félidőben ötgólos előnyt játszottak össze maguknak a horvátok (14-19).
Sokat nem javult a helyzet a szünet után sem, míg nekünk szinte semmi sem jött össze, addig a horvátoknak minden, és ez ellen most még Fazekas sem tudott sokat tenni.
A hajrára aztán teljesen elfogytunk, és kéziseinken látszódott a csalódottság, a reménytelen eredményhajszolás, de hétgólos hátrányunkat egyszer sikerült lecsökkentenünk háromra, azonban közelebb már nem tudtunk férkőzni. A zárásra már kilenc is volt közte, végül örülhetünk, hogy csak héttel kaptunk ki.
Ennek ellenére a magyar kézilabda-válogatott beállította olimpiai csúcsát, a negyedik helyet, amit kispályás kézilabdában a londoni szerepléssel együtt négyszer ért el csapatunk - 1980, 1988, 2004, 2012 -, de meg kell hogy jegyezzük, 1936-ban még nagypályás kézilabda szerepelt az ötkarikás játékokon, és akkor szintén lecsúsztunk az éremről.
kézilabdatorna, bronzmérkőzés
Magyarország - Horvátország 26-33 (14-19)

forrás: sport24.hu