Okostelefonon a legfontosabb budaörsi információk

Mostantól okostelefonokon is elérhetők Budaörsről szóló hasznos és praktikus információk – közölte a Pest megyei település polgármesteri hivatalának sajtóreferense az MTI-vel.


Nagy Ildikó Emese az új fejlesztés pénteki bemutatója után elmondta: mivel Magyarországon már csaknem 2,5 millióan használnak okostelefonokat, a település vezetősége elérkezett látta az időt arra, hogy az egyre közkedveltebb új platformon is megjelenítsen városmarketinggel és lakossági tájékoztatással kapcsolatos információkat. Annál is inkább, mert az internethez hasonlóan az okostelefont is az országos átlagnál többen használják Budaörsön.
    
A korszerű készülékeken egyedi képek segítségével érhetik el az érdeklődők Budaörs nevezetességeit, megtudhatják az intézmények, szolgáltatások, műemlékek helyét és telefonszámát, továbbá azt is, hogy miként lehet eljutni a kiválasztott címre, mit láthatnak ott, milyen ügyeket mikor intézhetnek - sorolta a sajtóreferens.
    
Az alkalmazás androidos eszközözökön már most elérhető, a Google Play áruházból lehet letölteni a Budaörs név beírásával. Az iOS (iPhone) és Windows alapú okostelefonokon tíz nap múlva lesz használható a folyamatosan bővülő szolgáltatás. A letöltés ingyenes - közölte a sajtóreferens.

Related

telefon 8698149654800938648

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress