Alapelveket fogadott el újabb ülésén a földvédelmi kerekasztal

Elvi alapvetéseket fogadott el pénteki, második ülésén a földvédelmi kerekasztal, amelyet a Jobbik hozott létre egy héttel ezelőtt több civil szakértővel és gazdaszervezettel közösen. 

Ezek lényege, hogy négy okból utasítják el a két hete elfogadott földforgalmi törvényt - közölte a kerekasztal ügyvivője újságírókkal az ülés szünetében Budapesten.

 
Hossó Andrea ismertette: álláspontjuk szerint a jogszabály nem állítja meg a külföldiek földszerzését, megszilárdítja a nagybirtokrendszert, nem segíti elő a helyi közösségek önrendelkezését, illetve nem készült el azzal egy időben a földvédelmi, a szövetkezeti és az integrátortörvény sem.
  
Az ügyvivő hangsúlyozta: ezek az alapelvek határozzák meg a kerekasztal tevékenységét.
  
Az MTI kérdésére elmondta: az alakuló ülésen bejelentett népszavazási kezdeményezés a magyar termőföld védelmében "távlati gondolat", egyelőre "aprólékosabb tervezőmunka folyik" a szervezeten belül.
forrás: MTI

Related

politika 7007490828948966303

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress