Vb: Nem jutott döntőbe a férfi váltó

http://negy7.blogspot.com/2013/03/vb-nem-jutott-dontobe-ferfi-valto.html
Nem sikerült döntőbe jutnia a magyar férfi váltónak a Debrecenben zajló
rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság szombati napján.
A Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Béres Bence, Burján Csaba összetételű staféta a kínaiakkal, a dél-koreaiakkal és a kanadaiakkal került egy futamba az elődöntőben, ahol beigazolódott a papírforma.
A magyar csapat 15 körrel az 5000 méteres táv leküzdése előtt jelentős hátrányba került, igaz, addig is a negyedik helyen haladt, de viszonylag közel volt az ellenfeleihez.
A célba érkezés aztán nagy izgalmakat hozott, hogy a második helyért harcoló kanadai és kínai váltó között mindössze két tizedmásodperc volt a különbség a végén, a győztes dél-koreaiak mögött Kanada jutott a vasárnapi döntőbe.
A magyar váltó a Főnix Csarnok 2500 nézőjének hangos biztatásától kísérve a negyedik helyen haladt át a célvonalon. A hazai női staféta - még pénteken - szintén búcsúzott az elődöntők során.

forrás: MTI