Csökkentik szárnyaik fesztávolságát a fecskék

Nem zárható ki, hogy csökkentik szárnyaik fesztávolságát a szirti fecskék, hogy repülés közben ne ütközzenek össze autókkal - erre jutott egy amerikai kutató.
   
Charles Brown, a Tulsai Egyetem biológusa harminc éve gyűjti a madártetemeket, hogy kitömje őket, és pontos adatokat jegyez fel mindegyikről.
  
A szirti fecskék előszeretettel fészkelnek rajokban autópályák, vasútvonalak mellett. Brownnak feltűnt, hogy 1982 és 2012 között számottevően visszaesett az autóbalesetben elpusztult szirti fecskék száma, és a magyarázatot kutatva arra jutott, hogy feltehetően szárnyaik fesztávolságának rövidülése a változás oka. Mérései során megmutatkozott, hogy inkább a hosszabb szárnyú fecskék járnak pórul, mert nehezebben röppenek el egy autó útjából, míg a rövidebb szárnyúak könnyebben manővereznek.
  
A tudós szerint lehetséges, hogy a szirti fecskék 30 év alatt evolúciós átalakuláson mentek át, és a manőverképesebb, rövidebb szárnyfesztávú egyedek választódtak ki szaporodásra. Mindazonáltal azt sem tartja kizártnak, hogy a fecskék egyszerűen jobban megtanultak félreröppenni az autók útjából.
  
A tanulmány a Current Biology című amerikai folyóirat március 18-án megjelent számában olvasható.

forrás: MTI

Related

madár 6098213198600283448

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress