Budaörsi hátrány a BL-döntőben

http://negy7.blogspot.com/2013/03/budaorsi-hatrany-bl-dontoben_10.html
A Budaörs 2i SC hazai környezetben 3-1-re kikapott a Linz AG Froschbergtől a női asztalitenisz Bajnokok Ligája döntőjének első mérkőzésén.
A házigazda budaörsiek történetük első fináléjában szerepelhetnek, míg a linziek 2009-es győzelmüket követően második diadalukra törnek.
A szombati csata első meccsét a magyar csapat legjobbja, Pergel Szandra (94. a világranglistán) és Liu Jia (26.) vívta egymással, s bár Pergel 2-0-ra vezetett, végül óriási küzdelem után, döntő szettben Liu Jiáé lett a győzelem.
A második párban Madarász Dóra (147.) imponáló játékkal múlta felül a jóval esélyesebb cseh Iveta Vacenovskát (25.), majd azonban a horvát Cornelia Molnár (106.) három sima játszmában alulmaradt a német Petrissa Soljával szemben, így ismét az osztrákoknál volt az előny.
A negyedik mérkőzésen Pergelre várt a feladat, hogy visszahozza a budaörsi reményeket, de hiába nyerte meg az első szettet Vacenovska ellen, végül érvényesült a papírforma, s ez a Linz 3-1-es győzelmét jelentette.
A Budaörsnek óriási bravúrra lenne szüksége a két hét múlva sorra kerülő, idegenbeli visszavágón, hogy elhódítsa a BL-trófeát.

forrás: MTI