Választási csalás előkészületéről tettek bejelentést

Láncszavazás esetleges alkalmazásáról szerzett tudomást egy pázmándi férfi és tett bejelentést pénteken a helyi választási bizottságnál - tájékoztatta a Fejér megyei község helyettesítő jegyzője szombaton az MTI-t.
 
Hekman Tibor a helyi választási bizottsághoz benyújtott iratról elmondta: egy borosgazdánál "borozgatás közben" az egyik polgármesterjelölt hívei beszéltek arról, hogy láncszavazás alkalmazásával fogják megbuktatni a másik jelöltet. Emlékeztetett rá, hogy láncszavazást csak a választás napján, vagyis vasárnap lehet megvalósítani. Amennyiben az időközi választás napján valaki képi és egyéb bizonyítékokkal alátámasztva bejelentést tesz láncszavazásról, akkor a választási bizottság kivizsgálja majd az ügyet.
 
Hangsúlyozta: a láncszavazást nagyon nehéz bizonyítani, mert komoly technikai hátteret igényel, sok videofelvétel és hanganyag kell hozzá. Amennyiben ez rendelkezésre áll, és a választási bizottság megállapítja a láncszavazás tényét, akkor az befolyásolhatja a végeredményt.
 
Megjegyezte: egyetlen olyan esetről tud, hogy első fokon megsemmisítettek választási eredményt láncszavazás miatt. Hozzátette: a végeredményt rögzítő határozatot követően két nap van a fellebbezésre, kedden 16 óráig lehet bejelentéseket tenni.
 
A jegyző elmondta még, hogy a választási kampány során két további bejelentés volt. A helyi tévében a kampányfilmek hosszát kifogásolta valaki, illetve a médiahatóság a legnépszerűbb közösségi portálon betiltott egy, az időközi választással kapcsolatos oldalt "a bejegyzések durvasága miatt".
 
A Fejér megyei Pázmándon azért kellett időközi választást kiírni, mert a képviselő-testület tavaly november 29-én feloszlatta magát. A választópolgárok vasárnap két független polgármesterjelöltre adhatják le szavazatukat, a hat képviselői helyért tizennyolcan indulnak, mindannyian függetlenként.

forrás: MTI

Related

választások 7721261115713282004

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress