Muller szinte biztos, hogy marad a WTCC-ben

http://negy7.blogspot.com/2013/02/muller-szinte-biztos-hogy-marad-wtcc-ben.html
Yvan Muller érti a módját, hogy miként tartsa fent a szurkolók
érdeklődését a téli holtszezonban. Noha hivatalos bejelentés továbbra
sincs arról, hogy a háromszoros világbajnok francia hol folytatja
pályafutását a gyári Chevrolet tavaly év végi WTCC-s kivonulása után, ám
Muller a maga módján, nem hivatalos formában mégis közölte ezt
szurkolóival.
A WTCC korábbi háromszoros világbajnok ásza saját hivatalos facebook oldalán minden egyéb magyarázó megjegyzés nélkül a következő szöveget tette közzé: „Az idei naptáram”, alatta ezzel a képpel:
Ez ugyebár egy az egyben megegyezik a WTCC 2013-as versenynaptárával, vagyis innentől kezdve gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Yvan Muller az idei évben is a túraautó-világbajnokság mezőnyét erősíti majd (hacsaknem turistaként tervezi látogatni a versenyeket…), a kérdés csak az, milyen csapattal.
Persze ez se olyan megválaszolhatatlan kérdés, hiszen mondhatni, nyílt titok, hogy a korábbi években a gyári Chevyket felkészítő RML-istálló hamarosan bejelenti privát WTCC-s programját az idei évre vonatkozólag, amelyben nyilván Mullernek is jut majd valamilyen szerep.

forrás: P1Race.hu