Kakasütéssel zárják a farsangot

Tizenegyedik alkalommal elevenítik fel a drávaszögi Várdarócon (Vardarac) február 12-én, húshagyó kedden a több száz éves farsangbúcsúztató népszokást, a kakasütést - mondta el Micheli Tünde, a Várdaróc Magyar Kultúregyesület alelnöke az MTI-nek.   
A horvátországi magyar település hagyományos falunapi rendezvényén a fiatalok kakasnak öltözve végigvonulnak az utcán és körbeugrálják a kint álló asszonyokat, lányokat. A néphagyomány szerint ettől termékenyek lesznek a falu menyecskéi.
  
Az utcákon lovas kocsik is felvonulnak: az egyiken a zenészek kapnak helyet, a másikra egy csónakot raknak. A csónakba egy kályha kerül, amelyben tűz ég. Mindez az árvíztől való megmenekülést, a bő termést és a családi tűzhelyet szimbolizálja az egykor nádasokkal szegélyezett faluban.
  
A kakasütés régen úgy zajlott, hogy élő kakast temettek a földbe, amelynek csak a feje látszott ki. A kakasfejet bekötött szemű legényeknek egy doronggal kellett eltalálniuk. Akinek sikerült, az a hiedelem szerint még abban az évben mennyasszonyra talált.
  
A népszokás mai változatában plüsskakast használnak, és nem fiúk, hanem lányok a kakasütők. Idén a kakasfesztiváljáról ismert magyarországi Mozsgóról is érkeznek vendégek, akik bemutatják a kakasütés ottani változatát.
forrás: MTI

Related

programok 2146993221471064958

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress