A Newcastle nagy meccsen verte a Chelsea-t

http://negy7.blogspot.com/2013/02/a-newcastle-nagy-meccsen-verte-chelsea-t.html
A Szarkák 3-2-re legyőzték a londoni sztárcsapatot az angol labdarúgó-bajnokság szombati rangadóján, és ezzel menekülnek a kiesés elől.
Pikáns meccset játszottak Newcastle-ben, ugyanis a pocsék formában szereplő Chelsea a kiesés elkerüléséért harcoló Szarkák vendége volt.
Ráadásul a londoni csapat támadósorában ott volt Demba Ba, aki nemrég még a hazaiak sikeréért küzdött. Jobban, erőteljesebben játszott a Newcastle az első félidőben, több helyzete is akadt Alen Pardew együttesének, míg a Chelsea egy Lampard és két Demba Ba-próbálkozást tudott felmutatni, utóbbi jelentős volt.
A 41. percben aztán megszerezte a vezetést a Newcastle, Santon adta be a labdát a bal oldalról, Gutierrez pedig nagyszerűen fejelt a kapuba (1-0).
Demba Ba aztán a 42. percben sérülés miatt el kellett, hogy hagyja a pályát: vérzett az orra és a szeme alja, a hazai drukkerek egy része ki is fütyülte őt, mások megtapsolták - Fernando Torres állt be a helyére.
Az 55. percben váratlanul egyenlített a Chelsea. Frank Lampard 25 méterről, hatalmas erővel talált a kapuba (1-1).
A 60. percben ugyanő próbálkozott, fejese éppen krul kezébe esett. Egy perc múlva már a Chelsea vezetett: a hazai védők tétlenkedését Mata használta ki, a spanyol gyönyörűen tekert a kapuba Torres visszapassza után 15 méterről (1-2).
Egy gyors kontratámadás végén a Chech-ről kipattanót lasztit vágta a kapuba Sissoko (2-2), és a támadónak a 82. percben is volt egy nagy lehetősége, az kimaradt.
Nem úgy a 90. percben: a végén mindkét együttes győzelemre tört, fáradtan is mentek előre. Sissoko egy távoli lövéssel, a védők lábai között elsurranó lövéssel szerezte meg a harmadik Newcastle-gólt. 2006 májusa óta először nyert a Newcastle a Chelsea ellen.
A Queens Park Rangers egymás után negyedik meccsén maradt veretlen, de megint csak egy pontot szerzett, ezzel pedig semmire nem megy majd a kiesés elkerüléséért folytatott harcban. A Norwich ellen Taarabt 11-est hibázott a QPR-ban!
Őrült meccsen ikszelt egymással az Everton és a Aston Villa. A birminghamiek nagyon rosszul szerepelnek a bajnokságban, ezért volt meglepő, hogy már 3-1-re is vezettek Liverpoolban. A végén a belga klasszis, Fellaini mentett pontot az Evertonnak két góljával.
Az Arsenal kínlódva nyert a szívós, játékot ölő Stoke ellen, Lukas Podolski szabadrúgásgólja jelentette a három pontot a londoniaknak.
A harmadik londoni csapat, a West Ham Andy Carroll góljával nyert a Swansea ellen.
A Manchester United a forduló előtt 7 ponttal vezette a tabellát a Manchester City előtt (59-52), a Fulham eközben a középmezőnyben őrlődik, 28 pontjával viszonylag messze van a kiesés elkerüléséért harcoló együttesektől.
A United ezúttal a van Persie-Rooney támadósorral kezdett, Hernandez a kispadon ült (Valencia helyett a 66. percben állt be végül a mexikói).
Ashkan Dejagah révén meglehetősen ficánkolós kedvében volt a Fulham az első félidőben, de a 32. percben nem ő, hanem Wayne Rooney veszélyeztetett, a vendégtámadást befejező fejes után a kipattanót a csatár a kapufára pöccintette.
A 43. percben váratlan esemény szakította félbe a játékot a Cravent Cottage-en: kialudtak a fények. A játékosok az öltözőbe mentek, 5 perc után azonban jöhettek vissza, folytatódott a játék - rögtön egy remek van Persie-lövéssel.
Altatott a vendégcsapat szinte az egész találkozón, vihar előtti csend után pedig a 79. percben Wayne Rooney góljával vezetett is, két védőt lehagyott a bal oldalon a klasszis, majd Hughes mellett előtte a labdát 11 méterről (0-1).
A 92. percben van Persie a gólvonal előtt mentett, a Fulham életveszélyes szögletét követően, megvolt tehát az esély a pontszerzésre. Sőt, a háromperces hosszabbítás után (!) másfél perccel jöhetett egy Fulham-szabadrúgás: Rodallega azonban a sorfalba lőtte a labdát.
A Manchester United végül rutinból hozta a három pontot.
Fulham - Manchester United 0-1 (0-0)
gólszerző: Rooney (79.)
Queens Park Rangers - Norwich City 0-0
Newcastle United - Chelsea 3-2 (1-0)
gólszerzők: Gutierrez (41.), Sissoko (68., 90.), illetve Lampard (55.), Mata (61.)
Arsenal - Stoke City 1-0 (0-0)
gólszerzők: Podolski (78.)
Everton - Aston Villa 3-3 (1-2)
gólszerzők: Anichebe (21.), Fellaini (69., 90.), illetve Benteke (3., 61.), Agbonlahor (24.)
Reading - Sunderland 2-1 (1-1)
gólszerzők: Kebe (7., 85.), illetve Gardner (29., 11-esből)
West Ham United - Swansea 1-0 (0-0)
gólszerzők: Carroll (77.)
Wigan Athletic - Southampton 2-2 (1-0)
gólszerzők: Caldwell (25.), Maloney (90.), illetve Lambert (64.), Schneiderlin (84.)

forrás: sport24.hu