Rákóczi Szövetség: utazási lehetőség középiskolásoknak

Idén is meghirdeti március 15-i diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség - közölte a szervezet az MTI-vel. A program fő célja, hogy minél több közvetlen kapcsolat alakuljon ki a magyarországi és a határon túli magyar diákok, tanárok, illetve iskolák között.  
A diákutaztatási programot idén is pályázati formában hirdetik meg, és arra bármely magyarországi középiskola jelentkezhet.
 
A pályázat feltétele, hogy egy Kárpát-medencei határon túli település magyar középiskolájához látogasson a magyarországi középiskolás csoport, és közösen ünnepeljenek március 15-én. Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében. A Rákóczi Szövetség 200 ezer forint utazási támogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak, illetve igény szerint segít a fogadó iskola közvetítésében.
 
A szövetség 1994 óta hirdeti meg március 15-i diákutaztatási programját.
 
A Rákóczi Szövetség diákutaztatási programjaink részét képezi a június 4-i nemzeti összetartozás napja, amikor bármely Kárpát-medencei középiskola utazhat egy másik iskolához, azzal a feltétellel, hogy legalább egy határt átlépjenek, illetve az október 23-i nemzeti ünnephez kapcsolódó program, amikor külhoni iskolák utazhatnak Magyarországra. Az elmúlt évben 212 Kárpát-medencei középiskola csaknem 7000 diákja kapcsolódott be a szövetség diákutaztatási programjaiba.
 
További információk a Rákóczi Szövetség honlapján találhatók: www.rakocziszovetseg.org.

forrás: MTI

Related

történelem 5365336283997982403

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress