MotoGP: Idén érkeznek a büntetőpontok!

http://negy7.blogspot.com/2013/01/motogp-iden-erkeznek-buntetopontok_2.html
Az FIM (Nemzetközi Motoros Szövetség) első emberei több, a gyorsasági motoros világbajnokság jövőjét nagyban meghatározó szabályváltoztatást is bejelentettek, valamint ismertették a királykategória immáron hivatalos nevezési listáját.
Ez a névsor jóformán megegyezik a korábbi értekezletet követően nyilvánosságra hozottal, igaz eltűnt róla az egyetlen „üres rublika”. Az Idoaracing vezetői ugyanis hivatalosan is bejelentették, hogy a százhuszonötösök között korábban több futamgyőzelmet is szerző Lukas Pesek irányíthatja majd az istálló második számú versenygépét. A fent említett szabályváltoztatások közül egyértelműen a büntetőpontok bevezetése tűnik a legfontosabbnak, ami természetesen a „rosszfiúk” magatartását hivatott rendezettebbé varázsolni. A szisztéma alapját a különféle vétségek (lökdösődés, feltartás, kilökés, stb) okán kiosztásra kerülő büntetőpontok képezik, melyek egytől tízig adhatóak a szabálytalankodóaknak, akik egész évben gyűjtögethetik őket, igaz a tízedik megszerzését követően lenullázódik az „ellenőrzőben szereplő megrovások száma”, ahogyan a szezon végén is elvesznek az addig szerzett büntetőpontok.
A pontok egyébként (ahogyan azt már említettük) egész évben „gyűjthetőek” lesznek és egy adott érték elérésekor valós büntetéssé válnak, négy után ugyanis a szabálytalankodónak a rajtrács végéről, hét esetén pedig a bokszutcából kell indulnia, míg tíz büntetőpont után kizárásra kerül a következő megmérettetésről. A sokak által unalmasnak tartott egyórás időmérő rendszer módosítását már korábban bejelentették a sorozat vezetői, akik a Formula-1-éhez hasonló osztott kvalifikációt vezetnek be a kétkerekűek mezőnyében. Az új rendszer értelmében a három szabadedzésen elért időeredményeket összesítik, és az így létrejövő lista első tíz helyezettjét a szombati második időmérőn (tizenöt perc) futtatják, míg a tízen kívül végzett motorosokat az első kvalifikáción indítják (szintén tizenöt perc), ahonnan ketten (érelemszerűen a két leggyorsabb) még feljebb juthatnak, így a második kvalifikáción összesen tizenketten indulnak, és döntik el az első tizenkét rajthely sorsát. Az első tizenöt perc eredményei természetesen a tizenharmadik rajthelytől lefelé döntenek majd a sorrendről. Ennek értelmében a vezetőség visszaállította a 107%-os szabályt, sőt az időmérőn való részvételt is a limitidő megfutásához kötötte. Mindemellett az FIM a Ducati tesztversenyzőjének Michele Pirrónak három (Jerez, Mugello, Misano) a német superbike bajnokság győztesének, Martin Bauernek pedig egy szabadkártyás (Brno) indulást engedélyezett a 2013-as évadban.
Az időmérés felépítése 2013-tól:
A büntetőpontok és azok „értéke”:

A királykategória nevezési listája
* | Motoros | Nemzetség | Csapat | Gyártó |
4 | Andrea Dovizioso | Olasz | Ducati Team | Ducati |
69 | Nicky Hayden | Amerikai | Ducati Team | Ducati |
5 | Colin Edwards | Amerikai | NGM Mobile Forward Racing | FTR Kawasaki ** |
71 | Claudio Corti | Olasz | NGM Mobile Forward Racing | FTR Kawasaki ** |
6 | Stefan Bradl | Német | LCR Honda | Honda |
7 | Hiroshi Aoyama | Japán | Avintia Blusens | FTR ** |
8 | Hector Barbera | Spanyol | Avintia Blusens | FTR ** |
9 | Danilo Petrucci | Olasz | Came Iodaracing Project | Ioda Suter ** |
52 | Lukas Pesek | Cseh | Came Iodaracing Project | Ioda Suter ** |
11 | Ben Spies | Amerikai | Pramac Racing Team | Ducati |
29 | Andrea Iannone | Olasz | Pramac Racing Team | Ducati |
14 | Randy de Puniet | Francia | Power Electronics Aspar | ART ** |
41 | Aleix Espargaro | Spanyol | Power Electronics Aspar | ART ** |
17 | Karel Abraham | Cseh | Cardion AB Motoracing | ART ** |
19 | Alvaro Bautista | Spanyol | Go & Fun Honda Gresini | Honda |
67 | Bryan Staring | Ausztrál | Go & Fun Honda Gresini | FTR Honda ** |
26 | Dani Pedrosa | Spanyol | Repsol Honda Team | Honda |
93 | Marc Marquez | Spanyol | Repsol Honda Team | Honda |
33 | Michael Laverty | Brit | Paul Bird Motorsport | PBM ** |
68 | Yonny Hernandez | Kolumbiai | Paul Bird Motorsport | ART ** |
35 | Cal Crutchlow | Brit | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha |
38 | Bradley Smith | Brit | Monster Yamaha Tech 3 | Yamaha |
46 | Valentino Rossi | Olasz | Yamaha Factory Racing | Yamaha |
99 | Jorge Lorenzo | Spanyol | Yamaha Factory Racing | Yamaha |
Az időmérés felépítése 2013-tól:
Péntek | Szombat |
Első szabadedzés - 45 perc (változatlan, ám az idők döntenek az időmérőn való indulásról) | Harmadik szabadedzés - 45 perc (változatlan, ám az idők döntenek az időmérőn való indulásról) |
Második szabadedzés - 45 perc (változatlan, ám az idők döntenek az időmérőn való indulásról) | Negyedik szabadedzés - 30 perc (az eredmények nem számítanak az időmérés szempontjából) |
Első időmérő - 15 perc (a tízediknél gyengébb helyen végzők szállnak harcba, ketten közülük továbblépnek a második kvalifikációba ) | |
Második időmérő - 15 perc (az első tizenkét versenyző száll harcba a rajtpozíciókért) |
A büntetőpontok és azok „értéke”:
Pont | Szankció |
Négy | Az érintett motorosnak a következő versenyen a rajtrács végéről kell indulnia. |
Hét | Az érintett motorosnak a következő versenyen a bokszutcából végéről kell indulnia. |
Tíz | Az érintett motorosnak ki kell hagynia a soron következő megmérettetést. |
forrás: Motorsportal.hu