Külső segítség miatt kizárták a Vendée Globe egyik indulóját

http://negy7.blogspot.com/2013/01/kulso-segitseg-miatt-kizartak-vendee.html
A svájci Bernard Stamm még Karácsony előtt vett igénybe nem megengedett segítséget, amiért a zsűri kizárta a versenyből.
Szabálytalan manőver miatt kizárták a Vendée Globe földkerülő vitorlás verseny egyik résztvevőjét, a Cheminées Poujoulat nevű hajóval induló svájci Bernard Stammot.
A sportág legnehezebbnek tartott (egykezes) versenyén Stamm Új-Zélandon követte el a szabálytalanságot, miután hajójának egyik generátorát külső segítséget igénybe véve tudta csak megjavíttatni. A december 23-án történt eset során Stamm állítólag egy orosz kutatóhajóhoz rögzítette egy ideig saját vitorlását, mielőtt a legénység egyik tagja engedély nélkül az ő hajójára lépett volna. Stamm elmondása szerint az orosz hajó szakembere nem volt tudatában annak, hogy a bajba került vitorlázó egy olyan hajó fedélzetére lép, amely egy speciális, egykezes (csak egy ember által irányított és kezelt) versenyben vesz részt.
A 49 esztendős hajós a tizedik helyen állt a kizárás pillanatában a földkerülő versenyen, az ítélet ellen pedig 24 órán belül (csütörtök reggelig) nyújthat be fellebbezést. Stamm az első reakciók szerint arra hivatkozik, hogy hajója vészhelyzetben volt és ezért kellett igénybe vennie a segítséget a generátor megjavításának idejére. A Vendée Globe versenyben pillanatnyilag a francia Francois Gabart vezet, akinek 29 kilométer az előnye honfitársa, Armel Le Cleac'h előtt.

forrás: hatharom.hu