Kétgólos előnyről ikszelt a Chelsea

A Chelsea 2–0-ra vezetett a szünetben hazai pályán a Southampton ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójából elhalasztott mérkőzésén, ám végül be kellett érnie a döntetlennel.


2012 decemberében csúsztatta el ezt a találkozót a Chelsea a klub-világbajnokság miatt. A összecsapás pikantériája, hogy másfél héttel ezelőtt a felek az FA-kupában is találkoztak, akkor meglepetésre a Southampton szerzett vezetést, majd a londoniak fordítottak, és öt gólt szerezve kiütötték riválisukat, így volt miért visszavágnia a Southamptonnak.

Azon a kupameccsen mutatkozott be a Chelsea-ben a Newcastle-től igazolt csatár, Demba Ba, és rögtön duplázott is. A Southamptonnak szerdán sem hozott szerencsét a szenegáli csatár, hiszen ő juttatta vezetéshez a Kékeket a 25. percben.

A hazaiak még az első felvonásban megduplázták az előnyüket: Hazard jó 15 méterről varrta be a hálóba a labdát, Ramires bődületes kapufája után.

Ahogy térfelet cseréltek a csapatok, úgy változott az eredmény is, hiszen a második félidőben a Southampton szerzett két gólt: előbb Lambert fejese, majd Puncheon szépségdíjas lökete talált magának utat Cech kapujába.

A 2-2-es döntetlennel a Chelsea hatpontos hátrányban van a második helyezett Manchester City mögött, míg a Southampton maradt a 15.



 a 17. fordulóból elhalasztott mérkőzés

Chelsea - Southampton 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Ba (25.), Hazard (45.) illetve Lambert (58.), Puncheon (75.)

forrás: sport24.hu

Related

telefoci 6333625246133009826

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress