Íme a McLaren 2013-as autója

http://negy7.blogspot.com/2013/01/ime-mclaren-2013-as-autoja.html
A McLaren-Mercedes ma délben leleplezte 2013-as autóját. A két pilóta, Jenson Buttton és Sergio Pérez összeálltak egy közös fotóra az új kocsi előtt, valamint bemutatták sisakjaikat is.
Az első, szemmel látható eltérés, hogy a McLaren a tavaly a Ferrari által használt vonórudas elsőkerék-felfüggesztésre tért át. Az orr magasabbra került, az autó hátsó része még alap, a szakértők szerint a far a tesztek végére várhatóan teljesen átalakul majd.
A festés nem módosult, bár a csapat Vodafone-nal kötött szponzori megállapodása az idény végén lejár, úgyhogy ez lehet az utolsó ezüst-piros McLaren.
A csapattól a Mercedeshez távozó Lewis Hamiltont Sergio Pérezzel pótolta a McLaren, a Saubertől érkezett mexikói Jenson Button mellett versenyezhet. Button azt mondta, az autón belül több változás történt, mint ami kívülről várható – bár a kocsi sebességével tavaly sem volt gond, a megbízhatóságon érdemes javítani.
forrás: NSO.hu