Federer óriásit küzdött, de Murray a döntős

http://negy7.blogspot.com/2013/01/federer-oriasit-kuzdott-de-murray-dontos_25.html
Az Australian Open férfi egyesének második elődöntőjében Andy Murray bő négyórás küzdelemben 6:4, 6:7, 6:3, 6:7, 6:2-re legyőzte a második helyen rangsorolt Roger Federer, így bejutott a vasárnapi döntőbe, ahol a világelső szerb Novak Djokovics lesz az ellenfele.
Az első adogatójátékát mindkét fél hozta (bár Murraynek már az első játékban volt bréklabdája), a harmadik gémben azonban Federer már elvesztette a szerváját, amely után Murray lépéselőnybe került. Érdekesség, hogy a második helyen rangsorolt svájci az első két szervagémjében öt bréklabdát engedélyezett brit riválisának.
Mint utóbb kiderül, a korai brék az egész szett sorsát eldöntötte: 3:1 után kisebb-nagyobb nehézségekkel mindkét játékos hozta az adogatását, így az első játszma végén Murray örülhetett, 6:4-gyel övé a szett.
A második játszma hatalmas küzdelmet és látványos labdameneteket hozott. Federer szervajátéka feljavult, Murrayé továbbra is magas szinten funkcionált, így úgy torkollott rövidítésbe a második játszma, hogy egyetlen bréklabdát sem kellett hárítania a játékosoknak.
A rövidítés első három labdamenetét a fogadó nyerte, majd 5:6-nál szettlabdához jutott Federer, melyet ki is használt és egyenlített.
A harmadik játszmában egy játéktól eltekintve Murray és Federer is magabiztosan hozta a szerváját. Abban az egy játékban azonban Federer hibázott, Murray brékelt, ez pedig a szett végéig, kitartott. 6:3-mal a brit teniszező nyerte a játszmát.
A negyedik játszma mindkét fél részéről bosszantó hibákat hozott, így azonban az eddigieknél is izgalmasabbá vált a mérkőzés. Federer 1:2-nél – két és fél óra után először a mérkőzésen – elvette Murray adogatását, majd hozta a sajátját, így 4:1-gyel nagy lépést tett a játszma megnyerése felé. Legalábbis így nézett ki, ám az első adandó alkalomkor Murray visszabrékelt, majd egy fordulatos, bréklabdával is tarkított játék során hozta a saját szerváját, 4:4.
Az ezt követő két viszonylag nyugodtabb játék után Murray 5:5-nél semmire vette el Federer adogatását, és a meccsért adogathatott – ám nem élt a lehetőséggel! Federer kihasználta egyetlen lehetőségét, és a mérkőzésen másodszor vette el Murray adogatását, 6:6.
Jöhetett a rövidítés, amelynek során Federer 2:2 után faképnél hagyta Murrayt, és zsinórban öt pontot nyerve bezsebelte a szettet. A svájci teniszező az idei Australian Openen eddig hatszor kényszerült rövidítésre, ám ezek mindegyikét megnyerte.
A döntő játszma nem hozta meg a várt küzdelmet. Federer első adogatójátékát elveszítette a szettben, míg Murray kíméletlenül hozta szerváit, így 5:2-es hátrányban a meccsben maradásért adogatott Federer.
Ahogy az később kiderült, az utolsó játékban Murray két meccslabdához jutott, melyből az elsőt még hárította a svájci, ám 30:40-nél már hosszúra ütött egy labdát, így brit ellenfele lehet ott a vasárnapi döntőben.
Murray összesítésben 11–9-re vezet Federerrel szemben, döntőbeli ellenfele, a szerb Novak Djokoviccsal azonban 10–7-re vezet ellene. Igaz, kemény pályán már kiegyenlítetteb az örökmérleg: 7–6 Djokovicsnak.
Murray (brit, 3.)–Federer (svájci, 2.) 6:4, 6:7, 6:3, 6:7, 6:2

forrás: NSO.hu