A Puskás-akadémia Székelyföld felé terjeszkedik

http://negy7.blogspot.com/2013/01/a-puskas-akademia-szekelyfold-fele_14.html
A felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia megkezdte a székelyföldi labdarúgó-palánták felkutatását. A merítési bázis kiszélesítését egy felmérésre alapozzák, miszerint körülbelül negyvenezer focistacsemete kell ahhoz, hogy egy Albert, Nyilasi, Détári szintű világklasszist felneveljenek.
Az együttműködés kimunkálói úgy vélik, a magyar labdarúgás bázisát feltétlenül ki kell terjeszteni a határon túl élő tehetséges magyar gyerekek felkutatására, ezért Székelyföldön akadémiafiókot indít be a Felcsúton jelenleg hetven 12 éven felüli – közöttük három székelyföldi – focistapalántát nevelő Puskás Ferenc Labdarúgó-akadémia.
Az akadémiafiókok egyelőre Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson, Baróton és Sepsiszentgyörgyön kezdik meg a 7-13 év közötti gyerekek toborzását.
„Csíkszeredában már működik egy anyaországbeli szakemberek által is elismert sportbázis, ahol még az idén át fognak adni egy nagypályás mérkőzésekre is alkalmas műfüves pályát, valamint egy bentlakást – ismertette az akadémia kezdeti lépéseit Kertész Dávid, aki részt vett már egy felcsúti felkészítőn, és az OSK Sepsiszentgyörgy labdarúgóklub égisze alatt fog a háromszéki focista gyerekekkel foglalkozni.
– Folyamatosan számíthatunk az anyaországi felcsúti akadémiára a szakmai irányításban, továbbképzésben, valamint az anyagi források előteremtését illetően. A toborzást beindítottuk, a tervek szerint legkésőbb 2014-ben Sepsiszentgyörgyön is megépítenek egy műfüves pályát, addig a városi stadion gyepszőnyegén, illetve termeiben fog működni az akadémiai képzés."

forrás: NSO.hu