NFL: Megrázó Chiefs siker, négyen már a rájátszásban

http://negy7.blogspot.com/2012/12/nfl-megrazo-chiefs-siker-negyen-mar.html
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 13. játékhetén négy csapat biztosította be a helyét a rájátszásba. Nyert a tragédia után a Kansas City Chiefs.
Jovan Belcher szombati öngyilkossága után a Kansas City Chiefs (2-10) játékosai úgy határoztak, hogy elvállalják a Carolina Panthers (3-9) elleni mérkőzést. Az első játékrészben a Chiefs hárompontos előnyre tett szert. A második 15 percben a hazaiaknak és a vendégeknek is volt egy-egy touchdown-ja. A harmadik felvonásban a Kansas City Jonathan Baldwin elkapott TD-jével tovább növelte az előnyét. A Panthers az utolsó felvonásban négy egységet ledolgozott a hátrányából, de a találkozót 27-21-re a Chiefs nyerte meg. Érdekesség, hogy a Kansas City első hazai sikerét ünnepelhette az idényben. A Carolina irányítója, Cam Newton történelmet írt, ugyanis ő lett az első olyan QB a ligában, aki az első két szezonjában mindig elérte az 500 futott yardot. A Chiefs irányítójának, Brady Quinn-nek 82.6%-os passzpontossága (minimum 20 passzkísérlet) volt a mérkőzésen, ezzel megdöntötte Trent Green 2001-ben felállított franchise rekordját (81.0%).
Kansas City Chiefs – Carolina Panthers 27-21 (10-7, 7-7, 7-0, 3-7)
A Buffalo Bills (5-7) magabiztos győzelmet könyvelhetett el a Jacksonville Jaguars (2-10) ellen. A hazaiak az első negyed után Ryan Fitzpatrick futott touchdown-jával 7-0-ra vezettek. A második felvonásban a Jaguars egy 10-0-s sorozatot produkált, de a Bills két perc leforgása alatt 10 egységet szerzett, így a nagyszünetre 17-10-es vezetéssel vonulhatott. A harmadik játékrészben 10 ponttal növelte az előnyét a hazai együttes. A negyedik 15 percben a Jaguars 1 egységgel közelebb férkőzött a Bills-hez, igaz az összecsapást meglepően simán, 34-18-ra a Buffalo nyerte meg. Az összecsapás legjobbja Fred Jackson volt. A győztes csapat harmincegy esztendős futója 109 yarddal fejezte be a találkozót, igaz touchdown-t nem szerzett.
Buffalo Bills – Jacksonville Jaguars 34-18 (7-0, 10-10, 10-0, 7-8)
A Chicago Bears (8-4) hatalmas meglepetésre kikapott hazai pályán. Az illinoisi alakulat a Seattle Seahawks (7-5) ellen szenvedett vereséget, pedig az első negyed után még a Bears vezetett 7-0-ra. A második 15 percben a vendégcsapat 10 pontot szerzett. A harmadik negyedben a Chicago megfordította az eredményt. A negyedik felvonás utolsó perce őrületesre sikeredett. Huszonnégy másodperccel a játékrész vége előtt Russell Wilson egy 14 yardos touchdown passzt adott Golden Tatenek, így a Seattle 17-14-re vezetett. A Bears nem roppant meg, sőt Brandon Marshall-nak volt egy 56 yardos elkapása, míg Matt Forténak egy 2 yardos futása, így Robbie Gould 46 yardról végezhetett el egy mezőnygól kísérletet. Gould nem hibázott, így következhetett a hosszabbítás. A ráadás első támadását (7:27 perc) a Seattle vezethette. A drive végén Wilson egy 13 yardos TD passzt adott Sidney Ricenak, így a Seahawks 23-17-re megnyerte a találkozót.
Chicago Bears – Seattle Seahawks 17-23 (7-0, 0-10, 7-0, 3-7, 0-6) – hosszabbításban
A Detroit Lions (4-8) az Indianapolis Colts (8-4) együttesét látta vendégül az előző játéknapon. A michigani alakulat az első félidőben esélyt sem adott a Colts-nak, így a hazaiak 23-14-ról várhatták a folytatást. A harmadik 15 percben 7-7-re végeztek a csapatok, így a Lions közel került a győzelemhez. A negyedik negyedben a hazaiak Jason Hanson 31 yardos mezőnygóljával tovább növelte az előnyét (33-21). A három perccel a találkozó vége előtt Andrew Luck egy 42 yardos touchdown passzt adott LaVon Brazill-nak, így a Colts felzárkózott 5 pontra. Az utolsó tizedmásodpercekben Donnie Avery egy 14 yardos elkapás után ünnepelhetett hatpontost, így az Indianapolis 35-33-ra megnyerte az összecsapást. A Colts a győzelmével közel került egy wild card helyhez.
Detroit Lions – Indianapolis Colts 33-35 (10-7, 13-7, 7-7, 3-14)
Az NFC Északi csoportjának a rangadóján a Green Bay Packers (8-4) a Minnesota Vikingsot (6-6) látta vendégül. Az első játékrész után a Packers 10-0-ra vezetett. A második felvonásban a Vikings-ból Kyle Rudolph és Adrian Peterson is szerzett egy-egy touchdown-t. Érdekesség, hogy Peterson egy 82 yardos futás után ért el hatpontost. A második félidőben a Green Bay remek teljesítményt nyújtott. A harmadik negyedben 10, míg a negyedikben 3 pontot vert a hazai csapat a Vikings-re. A ”Sajtfejűek” a Chicago Bears botlása miatt átvették a vezetést az Északi csoportban, nem mellesleg sorozatban a 10. mérkőzését nyerte meg egy divízió riválisa ellen. Fontos megjegyezni, hogy Adrian Peterson 210 futott yarddal fejezte be a találkozót, ez a visszatérése óta a legtöbb!
Green Bay Packers – Minnesota Vikings 23-14 (10-0, 0-14, 10-0, 3-0)
A New England Patriots (9-3) egy csoportrangadón könyvelhetett el győzelmet, így megnyerte az AFC Keleti divízióját. A ”Hazafiak” a Miami Dolphins (5-7) otthonában nyertek. A New England az első negyed után 7-3-ra vezetett. Érdekesség, hogy a Dolphins az utolsó másodpercben értékesített egy field goal kísérletet, ezzel került közelebb a vendégekhez. A második felvonásban a Pats 3 egységgel tovább növelte az előnyét. A harmadik 15 percben egyik alakulat sem szerzett pontokat. Az utolsó játékészben 6-6-ra végeztek a csapatok, így a Pats 23-16-ra nyerte meg a találkozót. Wes Welker NFL rekordot állított be. Az elkapónak ez volt a 17. olyan mérkőzése, amelyen legalább 10 elkapása volt. A ligában csak Jerry Rice tudott hasonló teljesítményt felmutatni.
Miami Dolphins – New England Patriots 16-23 (3-7, 7-10, 0-0, 0-6)
Rex Ryan megunta Mark Sanchez szenvedését. Az a bizonyos pohár az Arizona Cardinals (4-8) elleni mérkőzésen telt meg, minden bizonnyal végleg. A huszonhat esztendős Sanchez a lecseréléséig 97 yardot passzolt és 3 interception-t jegyzett. Mivel a csapat második számú irányítója, Tim Tebow sérült, így az a Greg McElroy került pályára, akit a 2011-es draft 208. helyén választott ki a New York Jets (5-7). A huszonnégy esztendős irányító fantasztikusan mutatkozott be, ugyanis az utolsó negyedben egy 1 yardos touchdown passzt adott Jeff Cumberlandnek. Mint kiderült a New York ezzel a hatpontossal és természetesen Nick Folk extrapontjával nyerte meg az összecsapást 7-6-ra. A Cardinals támadójátékáról mindent elmond, hogy Ryan Lindley-ék csak 5 first down-t hoztak össze.
New York Jets – Arizona Cardinals 7-6 (0-0, 0-3, 0-0, 7-3)
A St. Louis Rams (5-6-1) és a San Francisco 49ers (8-3-1) majdnem döntetlent játszott egymással. Az első negyedben Frank Gore futott touchdown-jával megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A harmadik játékrészben a Rams Colin Kaepernick hibája miatt safety-t szerzett (Intentional Grounding – a saját end zonejában állt és direkt passzolt olyan helyre, ahol nem állt elkapó). A negyedik felvonást 11-6-ra nyerte meg a Rams, így a november 11-ei mérkőzésük után ismét következhetett a hosszabbítás (akkor döntetlenre végeztek). Érdekesség, hogy a St. Louis az utolsó másodpercekben értékesített Greg Zuerlein mezőnygóllal (53 yard) egalizálta az eredményt. A hosszabbítás végén a 49ers rúgója David Akers 51 yardról nem tudta berúgni field goal kísérletét. Huszonhat másodperccel a mérkőzés vége előtt Zuerlein 54 yardos mezőnygóljával a St. Louis megnyerte a találkozót.
St. Louis Rams – San Francisco 49ers 16-13 (0-7, 0-0, 2-0, 11-6, 3-0) – hosszabbításban
A Houston Texans (11-1) a Tennessee Titans (4-8) otthonába látogatott el. Az első játékrészben a Texans 14 pontot szerzett és csak 3-at kapott. Érdekesség, hogy Matt Schaub a felvonásban egy 54 yardos touchdown passzt adott Lestar Jeannek. A második 15 percben Arian Foster futott hatpontosával a Houston tovább növelte az előnyét. A harmadik negyedben a Titans 4 egységgel közelebb került a vendégekhez, de az utolsó felvonásban egyik alakulat sem szerzett pontokat, így a texasi együttes 24-10-re nyerte meg az összecsapást. A Texans a csoportrangadó megnyerésével bebiztosította a helyét a rájátszásban. Amennyiben a Houston a következő játékhéten megveri a New England Patriotsot idegenben, akkor megnyeri az AFC Déli csoportját.
Tennessee Titans – Houston Texans 10-24 (3-14, 0-7, 7-3, 0-0)
A Denver Broncos (9-3) a Tampa Bay Buccaneers-t (6-6) fogadta. Az első negyedben a hazaiak szerezték meg a vezetést Mitch Unrein touchdown-jával, majd a Bucs sorozatban 10 pontot szerzett. A második felvonásban döntetlenre végeztek a csapatok. A nagyszünet utáni első játékrészben három TD-ét szerzett a hazai együttes. Demaryius Thomasnak két elkapott hatpontosa volt, míg Von Miller egy 26 yardos interception visszahordás után ünnepelhetett touchdown-t. A Tampa Bay az utolsó 15 percben 10 pontot ledolgozott a hátrányából, de a találkozót ennek ellenére a Denver nyerte meg 31-23-ra. A Broncos megnyerte a divízióját (AFC Nyugat), míg a Bucs veresége miatt az Atlanta Falcons is csoportelsőnek (AFC Dél) vallhatja magát.
Denver Broncos – Tampa Bay Buccaneers 31-23 (7-10, 0-0, 21-0, 3-13)
A Pittsburgh Steelers (7-5) némi meglepetésre legyőzte idegenben a Baltimore Ravens-t (9-3). Az AFC Északi csoportjának a rangadóját a pennsylvaniai alakulat kezdte jobban, ugyanis Shaun Suisham 46 yardos mezőnygóljával 3-0-ra vezetett. A második játékrész után már a Ravens-nél volt az előny (13-6). A harmadik felvonásban Jonathan Dwyer karrierje első futott touchdown-jával kiegyenlített a Steelers, de a hazaiak Ray Rice hatpontosával ismét előnyre tettek szert. Az utolsó játékrészben Charlie Batch egy 7 yardos TD passzt adott Heath Miller-nek, így a Steelers egalizálta az eredményt. A Pittsburgh az utolsó támadásában remekül haladt előre, majd 3 másodperccel a mérkőzés vége előtt Suisham következett, aki 42 yardról berúgta mezőnygól kísérletét, így a vendégek 23-20-ra megnyerték a rangadót, pedig rengeteg hibát vétettek a találkozón. A Ravens-nek megszakadt a 15 mérkőzéses hazai győzelmi sorozata.
Baltimore Ravens – Pittsburgh Steelers 20-23 (0-3, 13-3, 7-7, 0-10)
Az Oakland Raiders (3-9) sorozatban az ötödik összecsapását veszítette el. Az előző játéknapon a kaliforniai alakulatot a nem túl acélos, Cleveland Browns (4-8) fektette két vállra. Az első negyedben, még egyik csapat sem szerzett pontokat, majd a második játékrészben a Browns sorozatban 10 egységet szerzett. A felvonás végén az Oakland Sebastian Janikowski 51 yardos mezőnygóljával kozmetikázott az eredményen. A harmadik 15 percben a hazaiak 4 egységgel közelebb férkőztek a vendégekhez. Az utolsó negyed 11. percében Trent Richardson 3 yardos futott touchdown-jával a Cleveland elhúzott 20-10-re. Az utolsó másodpercben Carson Palmer még adott egy 17 yardos TD passzt Brandon Myers-nek, így a Raiders csak 20-17-re kapott ki. Érdekesség, hogy a Cleveland az előző idény második fordulója (Indianapolis Colts 27-19) után nyert ismét idegenben mérkőzést!
Oakland Raiders – Cleveland Browns 17-20 (0-0, 3-10, 7-3, 7-7)
A Cincinnati Bengals (7-5) az utolsó negyedben nyújtott nagyszerű teljesítményének köszönheti a San Diego Chargers (4-8) elleni sikerét. Az első felvonás után a Bengals vezetett 7-0-ra, majd a második felvonásban magára talált a hazai együttes. A Chargers a második félidőt 13-10-es vezetésről kezdhette meg. A harmadik 15 percben a hazaiak és a vendégek sem szereztek pontokat. A negyedik játékrész utolsó öt percében a Bengals megfordította az eredményt. Előbb Andy Dalton futott egy touchdown-t, majd Mike Nugent 24 yardról berúgta field goal kísérletét, így a Cincinnati 20-13-ra megnyerte a találkozót. Érdekesség, hogy a Chargers kiegyenlíthetett volna, de Philip Rivers az utolsó másodpercekben eladta a labdát, pedig a San Diego már a Bengals 17 yardos vonalánál volt. Az interception-t Reggie Nelson jegyezte.
San Diego Chargers – Cincinnati Bengals 13-20 (0-7, 13-3, 0-0, 0-10)

A Dallas Cowboys (6-6) egy őrületes
mérkőzésen fektette két vállra a Philadelphia Eagles-t (3-9). Az első 15
perc után az Eagles Bryce Brown futott touchdown-jával vezetett a
Cowboys otthonában. A második és a harmadik felvonásban is döntetlenre
végzett a két alakulat, így az utolsó játékrészre 7 pontos Eagles
előnnyel fordulhattak a csapatok. A negyedik negyed elején Miles Austin
TD-jével kiegyenlített a Dallas, majd a Philadelphia Alex Henery 43
yardos mezőnygóljával visszavette a vezetést. A vendég pontok után Dez
Bryant és Morris Claiborne is TD-ét ért el a Dallasban, így a hazaiak
38-27-re módosították az állást.
Érdekesség, hogy Claiborne egy 50 yardos
fumble visszahordás után ünnepelhetett touchdown-t. A találkozó utolsó
pontjait Damaris Johnson (Eagles) jegyezte. A huszonhárom esztendős
játékos egy 98 yardos punt visszahordásból szerzett hatpontost. A
mérkőzés végén az Eagles-nek a két pontos extra és az onside kick sem
jött össze, így a Cowboys 38-33-ra nyerte meg az összecsapást. Tony Romo
a mérkőzésen három TD passzt adott, ezzel összesen már 168 hatpontos
átadásnál jár, így megdöntötte Troy Aikman franchise rekordját.
Dallas Cowboys – Philadelphia Eagles 38-33 (0-7, 10-10, 7-7, 21-9)
forrás: sport365.hu