Mourinho távozik a Realtól

A Real Madrid belső ügyeiben igencsak jártas madridi sportnapilap a Marca azt állítja mai számában, hogy a portugál edző a szezon végén elhagyja a királyi gárdát. 

Az újság úgy tudja Mourinho és az elnök Florentino Perez már döntött a június 30-át követő válásról, csak annak részleteiben kell még megegyezzenek. Érdekes egybeesés, hogy a The Sun éppen ma reggeli számában sugallja azt, hogy a "Speciel One" készen áll arra, hogy jövő nyáron átvegye az angol bajnok Manchester City irányítását.


Tény, Mourinho túl sok csatateret nyitott Madridban - összeveszett a sportigazgatóval, Ramossal és Iker Casillassal is voltak problémái. Látszólag ezeket kezelte, de a klubvezetés úgy látszik kihátrál mögüle - vagy neki lett elege.

Ugyanakkor a City jelenleg erősen "dadog" Mancini irányításával, akinek ugyan 2017-ig szól a szerződése, de a tulajdonos Mansour sejk nem valószínű, hogy elmegy a Bajnokok Ligája kiesés mellett - Mancini csapata 3 ponttal utolsó helyen áll a "D" csoportban.

A Sun azt is tudni véli, hogy Mourinho ügynöke Jorge Mendes a közelmúltban Portugáliában találkozott a City Barcelonától elcsábított sportigazgatójával Txiki Begiristainnal.

forrás: sport24.hu

Related

telefoci 7586822835116760850

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress