Mourinho fejében meg sem fordult a lemondás

http://negy7.blogspot.com/2012/12/mourinho-fejeben-meg-sem-fordult_23.html
A Real Madrid szombat este 3–2-re kikapott Málagában, így már 16 pontra nőtt a hátránya a listavezető Barcelonával szemben a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A fővárosi csapat edzője, José Mourinho egyáltalán nem gondol a lemondásra, Iker Casillas kispadra jelölését pedig pusztán szakmai döntésnek nevezte.
Mourinho ismét húzott egy váratlant, és a Málaga elleni mérkőzésre Antonio Adánt jelölte a kapuba, a többek között két Európa-bajnoki és egy világbajnoki címmel büszkélkedő Iker Casillasnak így csak a kispadon jutott hely. A húzás nem jött be, a Real három gólt kapott, és elszenvedte negyedik bajnoki vereségét az idényben, minden sorozatot figyelembe véve pedig már a hetediket.
A hátránya immár 16 pont a hibázni szinte képtelen Barcelonával szemben, de a városi rivális Atlético Madrid is hétpontnyira van tőle. Mourinho mindezek ellenére nem akar önként távozni – egyesek szerint azért, mert kirúgása esetén 20 millió eurós végkielégítés járna neki.
„Sem előtte, sem alatta és a mérkőzés után sem fordult meg a fejemben a lemondás gondolata – nyilatkozta a portugál edző a málagai találkozó után. – Nem féltem a pozíciómat. Ilyen a futball. Nem vagyok gyerek, nem ma kezdtem. Az edzők tudják, hogy a futballnak nincs memóriája, csak az számít, hogy mit csináltál ma, nem pedig az, hogy mit tettél tegnap. Nem számít, mennyi trófeát nyertél, és az sem, mennyit dolgoztál eddig, minden a jelenről szól.”
Iker Casillas kihagyása nemcsak a közvéleményt lepte meg, a csapattársai sem számítottak erre a húzásra.
„Meglepett minket, hiszen Iker a mi kapitányunk” – mondta Sergio Ramos, a madridiak védője.
A Mourinho-hívek rámutattak arra, hogy a Real Madrid a 17 góljából hetet pontrúgásból kapott a bajnokságban ebben az idényben, ami szerintük azt bizonyítja, hogy Casillas könnyen zavarba jön a beadásoknál.
A klub korábbi sportigazgatója, Jorge Valdano szerint azonban Mourinho csupán a hatalmát akarta megmutatni a kapus jegelésével.
„Ez az erőfitogtatásról szólt, bizonyítani akarta, hogy erősebb a klub egyik legendájánál is” – mondta az argentin világbajnok.
Maga Mourinho ekképp magyarázta Casillas kispadra „száműzését”: „Szakmai döntés volt. Az edző elemzi a helyzetet, megnézi a rendelkezésére álló játékosokat, aztán kijelöli a csapatát. Jelenleg én és a szakmai stáb tagjai úgy látjuk, hogy Adán jobb, mint Iker.
Belemagyarázhatnak akármilyen sztorit, amit akarnak, de ez akkor is szimpla szakmai döntés volt – mondta Mourinho, aki nem neheztel játékosaira a rossz eredmények miatt. – Szomorúak vagyunk a vereség miatt, de a játékosok a tőlük telhető legjobbat nyújtották. Próbálkoztak az Espanyol ellen és ma is, de egyáltalán nem volt szerencsénk.
Ez az egy hét szünet a legjobbkor jön. A játékosok kimerültek, mindent kiadtak magukból, de nem kaptak érte semmit. A Real Madrid az előző bajnokságot kilencpontos előnnyel nyerte meg. Most akkora hátrányunk van, ami szerintem behozhatatlan. Felelősséggel el kell ismernünk, hogy nincs jó idényünk.”
A Real Madrid legközelebb január 6-án lép pályára, a Real Sociedad elleni hazai bajnokin.

forrás: NSO.hu