Khan legyőzte az eddig veretlen Molinát

http://negy7.blogspot.com/2012/12/khan-legyozte-az-eddig-veretlen-molinat.html
A britek korábbi kisváltósúlyú világbajnoka, Amir Khan végig dominálva legyőzte az eddig veretlen amerikai Carlos Molinát a Los Angelesben rendezett ökölvívógálán.
A mérkőzésvezető a tizedik menet végén vetett véget az egyoldalú küzdelemnek.
A Fülöp-szigeteki Nonito Donaire a Bokszvilágszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbajnoki címéért és a Bokszvilágtanács (WBC) gyémánt övéért szállt harcban Houstonban a mexikói Jorge Arce ellen, és a harmadik menetben kiütéssel győzött.
Két, egymás után elszenvedett vereség után ismét győzelemnek örülhetett a korábbi kisváltósúlyú világbajnok Amir Khan. Az edzőváltáson átesett brit bunyós, akit ezúttal már Virgil Hunter készített fel, magyar idő szerint vasárnap hajnalban Los Angelesben lépett szorítóba, hogy a kemény Carlos Molina esetleges legyőzésével helyre billentse megtépázott renoméját.
A WBC betöltetlen „Silver” kisváltósúlyú címéért kiírt találkozó szerencsétlenül indult a veretlen Molina számára, akinek bőre egy ütéstől már a nyitó menetben felrepedt. A szemmel látható fizikai fölényben lévő Khan a tőle korábban megszokott stratégiával igyekezett riválisa fölé kerekedni, és sokat ütve tartotta kontroll alatt a vélhetően egy nagy ütésre apelláló Molinát.
A pontozólapokon valószínűleg vezető Khannak végül nem kellett kibokszolni a tervezett 12 menetet, ugyanis az erősen vérző Molina segédei a 10. felvonást követő szünetben a vezetőbíróval, Jack Reissel történt rövid megbeszélést követően jelezték, feladják a további küzdelmet. Khan ezzel a 2011. júliusi, Zab Judah elleni találkozó után tudott ismét győzelemmel távozni a kötélnégyszögből, míg Molina 19. profi mérkőzésén első vereségét szenvedte el.

forrás: NSO.hu