Jakabos Zsuzsanna is új klubot keres

http://negy7.blogspot.com/2012/12/jakabos-zsuzsanna-is-uj-klubot-keres.html
Gyurta Dániel után Jakabos Zsuzsanna is távozik a Jövő SC Violától. Az úszónő edzőjétől, Fehérvári Balázstól is megválik.
"Idén négy világversenyen indultam, de egyiken sem tudtam nyerni, így van bennem némi hiányérzet. Ugyan értem el szép sikereket, mert a két Európa-bajnokságon több ezüst- és bronzérmet szereztem, de a győzelem elmaradt. Egyre inkább érett bennem a gondolat, hogy váltanom kell" - nyilatkozta a Blikknek Jakabos.
"Beszélgettünk a klub vezetőivel, ők azt akarták, fűzzük még szorosabbra a kapcsolatot, s igazoljak át hozzájuk. Ennek nem láttam értelmét, megköszönve az elmúlt három év munkáját, inkább a búcsú mellett döntöttem" - tette hozzá a Pécsi ANK színeit képviselő, az utóbbi időben a Jövő SC-hez is kötődő úszónő.
Jakabos jövőjéről így fogalmazott. "Még sehová nem köteleztem el magam. Vannak ajánlataim, több helyre hívnak külföldre, Európa mellett szóba jöhet az Egyesült Államok is, egyelőre csak annyi a biztos, hogy egyetlen egyetemi csapathoz sem szeretnék csatlakozni."

forrás: hatharom.hu