Button reméli, javulnak a gumik jövőre

http://negy7.blogspot.com/2012/12/button-remeli-javulnak-gumik-jovore.html
A McLaren Mercedes világbajnok versenyzője, Jenson Button reméli, a Pirelli 2013-as abroncsai szélesebb tartományban lesznek majd képesek üzemelni, mint az idei keverékek, a szerencse ugyanis túl komoly szerepet játszott a szezon első felében.
Mint ismert, a 2012-es idény első hét versenyén hét különböző futamgyőztest ünnepelhettünk, ez pedig elsősorban a kiszámíthatatlan gumiknak volt köszönhető.
A csapatok persze az évad előrehaladtával egyre jobban kiismerték a keverékeket, Button szerint azonban jó volna, ha jövőre a gumik egy szélesebb spektrumon tudnának működni.
„Azt gondolom, jobb volna, ha az abroncsok működési tartománya változna egy kicsit” – fogalmazott a szezon utolsó versenyén győztes angol. „Sok csapathoz hasonlóan mi is küszködtünk a gumik megfelelő működtetésével, és egész egyszerűen mindenkinek jobb lenne, ha egy szélesebb tartományban tudnának üzemelni.”
„Egyszerűen sokkal sportszerűbb lenne velünk szemben. Az év elején néhány versenyző szerencsés volt, autójukkal ugyanis jól tudták működtetni az abroncsokat, mások viszont kevésbé. Egyszerűen rendkívül nehéz eltalálni a megfelelő működési tartományt, és hűtés tekintetében drámaian kell változtatni az autón, hogy azok jól üzemeljenek.”
A McLaren versenyzője mindazonáltal úgy érzi, a Pirelli remek munkát végzett a gumikopás tekintetében, az ugyanis egyértelműen növelte az izgalmakat a Formula-1-ben.
„Szerintem a gumikopás nem volt rossz egész évben. Az egy bokszkiállással kapcsolatban az új aszfalt változtatott némiképp a dolgokon Amerikában, de más helyszíneken ez a stratégia nem volt valami izgalmas. Úgy hiszem, a Pirelli és az FIA még nagyobb gumikopásra törekszik.”

forrás: hírado.hu