Brazil vb 2014: Átadták az első stadiont

Átadták Brazíliában az első olyan stadiont, mely a 2014-es labdarúgó-világbajnokság helyszíne lesz.
A Brazília észak-keleti részén fekvő Fortalezában található Castelao Arenát 518,6 millió realból (53,7 milliárd forint) újították fel, s az átalakítások után 67 000 néző befogadására alkalmas.

A vasárnapi megnyitón részt vett az ország köztársasági elnöke, Dilma Rousseff, aki arról beszélt, hogy az új stadion, illetve a Corinthians vasárnap szerzett klubvilágbajnoki címe azt bizonyítja, hogy Brazília a pályán és azon kívül is a sportág nagyhatalmai közé tartozik.

 A Castelao Stadion hat világbajnoki meccsnek ad otthont 2014-ben, többek között a brazil csapat egyik csoportmérkőzésének, illetve az egyik negyeddöntőnek is.

A jövő évi Konföderációs Kupán pedig három találkozót rendeznek majd benne.

A nemzetközi szövetség (FIFA) eredetileg december végét szabta meg határidőként a Konföderációs Kupa stadionjainak átadására, ám addig a fortalezai létesítmény mellett csak a Belo Horizontéban található Mineirót (december 21.) nyitják meg.

A FIFA a munkálatok elhúzódása miatt ugyanakkor már korábban jelezte, hogy jövő márciusra módosítja a határidőt.

forrás: MTI

Related

sportsox plusz 4462098993042901779

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress