Bradley Wiggins az év brit sportolója

Bradley Wiggins országúti kerékpárost választották az idei év brit sportolójává a BBC által megrendezett országos szavazáson.
    


A brit közszolgálati médiatársaság 1954 óta minden évben odaítélt rangos elismerésének kitüntetettjét a közönségszavazatok alapján választják ki. Az idén 1,6 millió néző voksolt telefonon, és Wiggins a szavazatok 30,25 százalékával - csaknem félmillió vokssal - került az első helyre.
    

A hatalmas kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban megtartott, hétfő hajnalba nyúló fényes díjátadó gálán David Beckham futballsztár hirdette ki az idei nyertest, a díjat pedig Katalin cambridge-i hercegnő, Vilmos herceg felesége adta át.
    

Katalin hercegnő első ízben jelent meg a nyilvánosság előtt azóta, hogy a múlt hét elején heveny terhességi rosszullétei miatt kórházba kellett szállítani. Mivel a majdani brit uralkodó hitvese nem hivatalos - de nem is cáfolt - értesülések szerint változatlanul szenved a tünetektől, az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy jelen lesz-e a BBC-gálán.
    

Bradley Wiggins látványos évet tudhat maga mögött: ő lett az első brit, aki megnyerte a Tour de France-t, majd a londoni olimpián aranyérmes lett az egyéni időfutamban.
    

A vasárnap esti szavazáson a második helyre Jessica Ennis hétpróbázó olimpiai bajnok, a harmadikra Andy Murray, a britek jelenlegi első számú teniszezője, a londoni olimpia és a US Open idei bajnoka került.
    

Lord Sebastian Coe brit síkfutó olimpiai bajnok, a londoni nyári olimpiai játékok szervezőbizottságának elnöke életműdíjat vehetett át.
    

Általános meglepetést keltett ugyanakkor - és ez a BBC-gálát kommentáló twitterüzenetekben is kifejezésre jutott -, hogy Mo Farah brit hosszútávfutó, a londoni olimpia kétszeres bajnoka, aki ötezer és tízezer méteren is aranyat nyert, az első háromba sem került be, pedig sokan előzetesen arra számítottak, hogy a szomáliai születésű, rendkívül népszerű Farah akár meg is nyerheti az év brit sportolójának járó idei elismerést.
    

A BBC hétfő hajnali összesítése szerint mindazonáltal Farah 131 ezer szavazattal, a telefonos közönségvoksok 8,07 százalékával a negyedik helyre került.
forrás: MTI

Related

sportsox plusz 237233055253763616

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress