BL: Negatív rekordot dönthet a Chelsea

Könnyen megtörténhet, hogy a címvédő Chelsea nem jut tovább a Bajnokok Ligájában a csoportjából, ugyanis a többi csapattól is függ a sorsa. 

Ahhoz, hogy a londoniak továbblépjenek, nem elég hazai pályán legyőzniük a dán Nordsjaelland gárdáját, a Juventusnak is ki kell kapnia a már biztos nyolcaddöntős Sahtar Donyeck vendégeként.A Chelsea nemrég kinevezett új vezetőedzője, Rafael Benitez a nem túl valószínű továbbjutás miatt nem is bocsátkozott esélylatolgatásba, sokkal inkább azt emelte ki, csapatának fejlődést kell mutatnia a soron következő találkozón, hogy valamelyest kiengesztelje a szurkolókat.

 "Fejlődnünk kell, hogy boldoggá tegyük drukkereinket. Tapasztalt játékosaink vannak, akik régóta játszanak ezen a szinten. Az edzéseket látva egyértelmű, hogy fejlődni akarnak" - mondta a spanyol tréner, akit nem igazán szívlelnek Londonban. Amennyiben a Chelsea nem jut tovább, akkor a BL történetében először fordul elő, hogy a címvédő már a csoportkört sem "éli túl", illetve a klub történetében is negatív csúcsnak számít majd a korai búcsú, ugyanis a korábbi tíz BL-szereplés alkalmával a Chelsea mindig eljutott a legjobb 16 közé.

A biztos csoportelső Barcelona az életéért küzdő Benficát látja vendégül. A hazaiak elsősorban Lionel Messi ünneplésére készülnek, ugyanis ha az argentin játékos legalább kétszer eredményes lesz, akkor megdönti a német Gerd Müller 1972-ben elért naptári év szerinti gólrekordját (85).

A portugáloknak a tavaszi folytatáshoz legalább annyi pontot kell szerezniük, mint a hozzájuk hasonlóan hétpontos Celtic Glasgow csapatának a vendég Szpartak Moszkva ellen, mivel pontazonosság esetén az egymás elleni eredmények nekik kedveznek.

A Benfica-Celtic viszonyhoz hasonló helyzetben van a már továbbjutott Manchester United mögött viaskodó CFR Cluj-Galatasaray páros. Itt a Bragához látogató török gárdának megfelelő, ha megtartja a pontazonosságot a Manchesterben vendégeskedő kolozsváriakkal szemben.

A szerdai négy csoportból az F jelűben a lényegi kérdések már eldőltek: a Valencia és a Bayern München továbbjutott, míg a harmadik BATE Boriszov - amely a selejtezőben a Debrecent búcsúztatta - az Európa Ligában folytathatja. Ebben a kvartettben már csak a csoportelsőség nem dőlt el.

szerdai mérkőzések:

E csoport:Chelsea - Nordsjaelland 20:45
Shaktar Donyeck - Juventus 20:45 Tv: Digi Sport1

F csoport:
Bayern München - BATE Boriszov 20:45
Lille - Valencia 20:45

G csoport:
Barcelona - Benfica 20:45 Tv: Digi Sport2
Celtic - Szpartak Moszkva 20:45

H csoport:
Manchester United - CFR Cluj 20:45
Braga - Galatasaray 20:45

forrás: MTI/sport24.hu

Related

telefoci 639770057769047703

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress