BL: Kizárták a Málagát

A Málaga az Európai Labdarúgó Szövetség döntése alapján nem szerepelhet a következő európai kupasorozatban, ha kiharcolja a jogot erre.

Az UEFA Pénzügyi Ellenőrző Bizottsága Nyonban ülésezett, és kőkemény döntéseket hozott nyolc csapat ügyében. A legsúlyosabb ítéletet a Málaga kapta.


A szervezet azért büntette meg a katari tulajdonban lévő spanyol klubot, mert tartozik a játékosoknak, illetve adóhátraléka is van. Az eltiltás egy évre szól, de ha a klub március 31-ig nem rendezi adósságait, akkor ez kettőre nő. A Málaga 300 000 eurós pénzbírságot is kapott.

A döntés négy esztendeig marad érvényben, vagyis ebben a periódusban a Málaga bármikor kvalifikálja magát a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga küzdelmeibe, nem indulhat a sorozatban. A gárda jelenleg negyedik a Primera Divisiónban, azaz BL-selejtezőt érő helyen áll.

A Málaga idén újoncként szerepel a BL-ben, ráadásul csoportját megnyerve jutott a nyolcaddöntőbe, ahol a csütörtöki sorsolás értelmében a portugál Portóval találkozik.
A horvát Hajduk Split is kihagy egy évet az európai küzdelmekből, a rendelkezés a következő három évre vonatkozik esetében. 80 000 eurót is meg kell fizessen a klub. A szintén horvát NK Osijek ugyanúgy kihagy egy évet és 100 000 eurót a fair play és a licenszabályok megsértése miatt.

Szintén távolmarad a román Rapid Bukarest, a Dinamo Bukarest és a szerb Partizan Belgrád is, mindhárom klub 100 000 euró bírságot is köteles fizetni.

A szerb Vojvodinát 10 000, az ukrán Arsenal Kijevet 75 000 euróra büntették, a Lech Poznan ügyében viszont felmentették a lengyel csapatot.

forrás: MTI

Related

telefoci 7478212433223703738

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress