2013-as WTCC naptár


Valósnak bizonyult a november 23-án általunk is közölt v3.0-s naptártervezet, amelyben már csak 12 helyszín szerepel, és amelyből 2005 óta először kimarad Spanyolország. 

A 2013-as szezon így nem március elején, hanem a hónap végén rajtol Monzában.

Változott még néhány időpont is, egy héttel későbbre került a curitibai verseny, egy hónappal korábbra tették Suzukát, amely az eddigi tervezetben Sanghaj után lett volna, most viszont visszakerült a kínai forduló elé.

A sanghaji futam is új időpontot kapott. Összegezve tehát, nem sok változás történt idénhez képes, Valencia helyét Moszkva veszi át, Portimao helyett pedig ismét Portóban, az utcai pályán rendezik majd a portugál fordulót.

 Jövőre már három jelentősebb szünetet kell kibekkelni, Portó és Curitiba között kerek egy hónapot fogunk várakozni, több mint egy hónap lesz a brazíliai és a sonomai forduló, valamint a suzukai és a sanghaji verseny között.

 Itt a végleges 2013-as naptár:

 Március 24. – Monza, Olaszország
Április 7. – Marrakesh, Marokkó
Április 29. – Szlovákiaring, Szlovákia
Május 5. – Hungaroring, Magyarország
Május 19. – Salzburgring, Ausztria
Június 9. – Moscow Raceway, Oroszország
Június 30. – Portó, Portugália
Július 28. – Curitiba, Brazília
Szeptember 8. – Sonoma, USA
Szeptember 22. – Suzuka, Japán
November 3. – Sanghaj, Kína
November 17. – Makaó, Kína

 FONTOS! Kérlek, állítsd be a Facebook Oldalon az értesítések küldését. Részletek ITT.

 forrás: turaauto.hu / fotó: WTCC Media

Related

WTCC versenynaptár 7411873932439907325

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress