Vettel nem kegyelmezett a mezőnynek

http://negy7.blogspot.com/2012/11/vettel-nem-kegyelmezett-mezonynek.html
Az Abu-Dhabi Nagydíj második szabadedzésén a Red Bull versenyzője, Sebastian Vettel volt a leggyorsabb, Lewis Hamiltont megelőzve.
Abu-Dhabiban nincs más választása Fernando Alonsónak, hiszen ha újra világbajnok akar lenni, meg kell vernie a címvédő Vettelt, és Amerikában, valamint Brazíliában is jobbnak kell tőle lennie.
Azonban kettejük csatáját péntek délelőtt háttérbe szorította a McLarent elhagyni készülő Lewis Hamilton, aki meglepetésre simán nyerte az első szabadedzést, míg mögötte a második helyen csapattársa, Jenson Button végzett.
Ezen úgy tűnik felhúzta magát Sebastian Vettel, ugyanis nagyon odatette magát a második gyakorláson: fél óra után csak üldözte őt a mezőny, azonban ismét érkezett a két McLaren, és Hamilton, valamint Button is megelőzte a németet.
Aztán felkerültek az autókra a lágy gumik, így nem csoda, hogy mindenki javított a legjobb idején. Vettel is, mégpedig annyira, hogy beelőzte Hamiltont. Alonso eközben lemaradt az élmenőktől. A leintésnél a német címvédőt már senki sem tudta megelőzni, így ezúttal Vettel autózta a leggyorsabb kört.

forrás: sport24.hu