Négy halott a raliversenyen

Három fiatal nőt és egy 7 éves kislányt gázolt halálra Csehországban egy kisodródó versenyautó.

Halálra gázolt három fiatal nőt és egy hétéves kislányt szombaton Csehországban egy versenyautó, amely kisodródott a pályáról a RallyShow Uhersky Brod elnevezésű amatőr ralin - közölte a helyi rendőrség. További két sérültet kellett kórházba szállítani, de az ő életük nincs veszélyben. A raliversenyző és navigátora sértetlenül került ki a morvaországi Lopeníkben, Uhersky Brodtól (Magyarbród) nem messze történt balesetből.


A sérülteknek, valamint az áldozatok helyszínre érkező hozzátartozóinak rendőrségi pszichológusok segítettek feldolgozni az átélt sokkot. A pályáról nagy sebességgel lesodródó autó fának ütközött, majd belerohant a nézők egy csoportjába. Csak mintegy száz méter után állt meg, fennakadva egy ház kerítésén.
"A kocsi először két nőt ütött el, azután mintegy ötven méterrel odébb még két nézőt. Mind a négyen a helyszínen életüket vesztették" - mondta Macalíková. Ugyanebben a térségben szeptemberben egy kisodródó versenyautó halálra gázolt egy nézőt az Intercontinental Rally Challenge (IRC)-sorozat zlíni versenyén.

Az idén korábban két navigátor is meghalt már cseh ralieseményeken. 2010-ben egy, 2009-ben három néző vesztette életét. A szeptemberi zlíni eset után a Cseh Motorsport Szövetség ralibizottsága a versenyek sebességének csökkentéséről és a nézőknek a pályáktól való távolabbi elhelyezéséről döntött. A mostani négy haláleset miatt a testület a jövő héten rendkívüli ülést tart, hogy megszigorítsa a hivatalos versenyszezonhoz nem tartozó raliesemények biztonsági intézkedéseit is.

forrás: MTI

Related

Rallye 6625017933955306121

Follow Us

Hot in week

Recent

autó-motor

Comments

érdekesség

Side Ads

bulvár

Text Widget

Connect Us

item
Wordpress