NBI: A Győr is legyőzte a címvédőt, Ikszelt a Fradi

http://negy7.blogspot.com/2012/11/nbi-gyor-is-legyozte-cimvedot-ikszelt.html
A DVSC-TEVA labdarúgócsapata 2-0-ra kikapott Győrben az OTP Bank Liga 17. fordulójában. Kondás Elemér fiai zsinórban ötödik bajnokijukat veszítették el.
A Győr lehetett boldogabb amiatt, hogy Magyarországon már télen kitört a tavasz, ugyanis míg a Rába-partiak bombaformában vannak és vezetik a bajnokságot, addig a rivális Debrecen szekere elég nagy kátyúba ragadt az utóbbi hetekben. A honi pontvadászatban zsinórban négy találkozó óta mindig kikap Kondás Elemér csapata.
A címvédő egyébként a nyitófordulóban az eddigi egyetlen verést mérte az ETO-ra (4-1-re nyert a Loki), így itt volt a lehetőség Pintér Attila fiainak a törlesztésre.
A zöld-fehérek ennek megfelelően már a második percben veszélyeztettek Varga Roland révén, a hazai játékos lövése azonban elkerülte a kaput. Sajnos a korai helyzet becsapós volt, mivel a folytatásban nem volt nagy iramú a mérkőzés, inkább a mezőnyben birkóztak a csapatok, a kapuk nem is nagyon forogtak veszélyben a szünetig.
A második felvonás elején aztán megtört a gólcsend, a debreceni védők voltak határozatlanok, ezt pedig egy labdaszerzés utáni akció végén Varga bosszulta meg (1-0). 32 másodperc kellett ahhoz a Győrnek a második félidőben, hogy betaláljon.
A vezetés tudatában a Győr visszaállt, a Loki pedig próbált újítani, volt egy tizenegyes gyanús szituáció (Coulibaly és Lipták rúgtak össze), majd Bódi lőtt kapura a 79. percben, ám előbbinél a játékvezető továbbengedte a játékot, utóbbinál pedig Stevanovic védett. A második félidő nagy részében a DVSC-TEVA játszott gólratörően, azonban a vendégek nem tudtak egyenlíteni, sőt, egy újabb védelmi hiba után Dudás is beköszönt hazai oldalról a találkozó legvégén (2-0), a listavezető Győr így otthon tartotta mind a három pontot.
A hajdúságiak zsinórban ötödik bajnokijukon kaptak ki és egyre távolabb kerül számukra a címvédés lehetősége.
Győri ETO FC - DVSC-TEVA 2-0 (0-0)
Gólszerző: Varga R. (46.), Dudás (93.)
Jobban kezdett a Fradi, három szögletet is elvégezhetett a 6. percig a fővárosi csapat, de ezekkel nem tudott vészhelyzetet teremteni. A 9. percben Burgost tévesen állították meg lesen 100 százalékos helyzetben.
A 28. percben szintén Burgos szerzett labdát Bönig mellett, vitte, vitte befelé a 16-oson belülre, majd jobbról ellőtte a labdát, amely lassan vánszorgott, de utat talált a kapuban (1-0).
Két perccel később Salami lövésénél kellett Jovának nagyot védenie. A 39. percben Salami lőtt jobbról éles szögből, Jova védeni tudott, a kipattanó Forrót találta el, de a labdát már nem tudta irányítani. A 42. percben Böde fejelt a kapu előtt, Vaskónak mentenie kellett a kapu elől. Böde lőhetett a lefújás előtt is, de Borszéki biztosan fogta a labdát.
Fordulás után gyorsan növelte előnyét a Kecskemét. Burgos ment el a jobb oldalon, szépen adott középre, ahol Besic egyedül hagyta Forró Gyulát, aki irtóztató erővel a léc alá bombázta a labdát (2-0).
A 63. percben kiugratták Bödét, aki Póti mellett azonnal a kapu felé fordult, és be is lőtte a labdát a hálóba a jobb oldalról (2-1).
Szinte rögtön a szépítés után nehéz helyzetbe került a Ferencváros, mert Besic megkapta második sárga lapját, ezzel a pirosat is, emberhátrányban kellett folytatnia a zöldeknek. Akik ezzel együtt jól állták a sarat, teljesen nyílt volt ekkor is a mérkőzés.
Aztán emberhátrányban is egyenlített a Fradi: bal oldalra passzolták ki a labdát a zöldek a támadásnál, Bönig középretette, Jenner pedig kapásból Borszéki kapujába lőtt (2-2).
A 84. percben Mohl Dávidot is kiállították, mert ő is megkapta a második lapot. A 88. percben Burgos lőtt nagy kapufát, a 94. percben pedig Alempijevicet azonnal kiállította Bognár játékvezető ütésért.
Paprikás meccsen, jó mérkőzésen mentett pontot a Ferencváros.
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Ferencváros 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Burgos (28.), Forró (50.), illetve Böde (63.), Jenner (80.)
Kiállítva: Mohl (84.), illetve Besic (66.), Alempijevic (94.)
Eger - Haladás 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Németh (83.), illetve Ugrai (53.), Andorka (57.)

A labdarúgó OTP Bank Ligában 2-2-es döntetlent ért el a Ferencváros a Kecskeméti TE-PHoenix Mecano otthonában.
Balogh Béla visszakerült a Kecskemét kezdőcsapatába, a Fradiban pedig ott volt a pályán az az Alempijevic, aki három és fél évet töltött el a hírös városban.
Jobban kezdett a Fradi, három szögletet is elvégezhetett a 6. percig a fővárosi csapat, de ezekkel nem tudott vészhelyzetet teremteni. A 9. percben Burgost tévesen állították meg lesen 100 százalékos helyzetben.
A 28. percben szintén Burgos szerzett labdát Bönig mellett, vitte, vitte befelé a 16-oson belülre, majd jobbról ellőtte a labdát, amely lassan vánszorgott, de utat talált a kapuban (1-0).
Két perccel később Salami lövésénél kellett Jovának nagyot védenie. A 39. percben Salami lőtt jobbról éles szögből, Jova védeni tudott, a kipattanó Forrót találta el, de a labdát már nem tudta irányítani. A 42. percben Böde fejelt a kapu előtt, Vaskónak mentenie kellett a kapu elől. Böde lőhetett a lefújás előtt is, de Borszéki biztosan fogta a labdát.
Fordulás után gyorsan növelte előnyét a Kecskemét. Burgos ment el a jobb oldalon, szépen adott középre, ahol Besic egyedül hagyta Forró Gyulát, aki irtóztató erővel a léc alá bombázta a labdát (2-0).
A 63. percben kiugratták Bödét, aki Póti mellett azonnal a kapu felé fordult, és be is lőtte a labdát a hálóba a jobb oldalról (2-1).
Szinte rögtön a szépítés után nehéz helyzetbe került a Ferencváros, mert Besic megkapta második sárga lapját, ezzel a pirosat is, emberhátrányban kellett folytatnia a zöldeknek. Akik ezzel együtt jól állták a sarat, teljesen nyílt volt ekkor is a mérkőzés.
Aztán emberhátrányban is egyenlített a Fradi: bal oldalra passzolták ki a labdát a zöldek a támadásnál, Bönig középretette, Jenner pedig kapásból Borszéki kapujába lőtt (2-2).
A 84. percben Mohl Dávidot is kiállították, mert ő is megkapta a második lapot. A 88. percben Burgos lőtt nagy kapufát, a 94. percben pedig Alempijevicet azonnal kiállította Bognár játékvezető ütésért.
Paprikás meccsen, jó mérkőzésen mentett pontot a Ferencváros.
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano - Ferencváros 2-2 (1-0)
Gólszerzők: Burgos (28.), Forró (50.), illetve Böde (63.), Jenner (80.)
Kiállítva: Mohl (84.), illetve Besic (66.), Alempijevic (94.)
Eger - Haladás 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Németh (83.), illetve Ugrai (53.), Andorka (57.)
forrás: sport24.hu