Muller: Ami nem öl meg, megerősít

http://negy7.blogspot.com/2012/11/muller-ami-nem-ol-meg-megerosit.html
Akik azt gondolták, hogy a vasárnapi történések padlóra küldték a WTCC regnáló világbajnokát, Yvan Mullert és feladja a harcot, nos, azok úgy fest, tévedtek. Akik azt gondolták, hogy a francia klasszis reménytelen eset és semmin nem fog elgondolkodni a történtek után sem, nos, úgy fest, azok is tévedtek. A háromszoros világbajnok a facebookon keresztül üzent szurkolóinak.
Mint ismert, a gyári Chevrolet francia klasszisa azok után, hogy az év legelejétől, a monzai időmérő edzéstől kezdve megszakítás nélkül vezette a WTCC idei pontversenyét, az elmúlt hétvégén, Kínában betlizett, és mindkét futamon nullázott, aminek következtében nemhogy vezető pozícióját elveszítette a bajnokságban, de a világbajnoki címvédésre is teljesen minimális, matematikai esélye maradt csak.
Muller – aki korábbi nyilatkozatai folytán nem örvend osztatlan népszerűségnek a magyar szurkolók körében – magas lóról esett nagyot, és ugyan hamar felpattant a földről és leporolta magát, ám azért elgondolkodott azon, mi okozta bukását. És nem okolt senkit, csak saját magát.
Yvan Muller saját facebook oldalán közzétett üzenetének fordítását az alábbiakban egy az egyben, változtatások nélkül közöljük, már csak azért is, mert úgy érezzük, egy klasszikus darabról van szó. Főleg, ami az utóiratot illeti!
„Hello mindenkinek!
Tudom, hogy a következő verseny élvezhetőbb lesz, mint ez volt. Nehéz hétvégénk volt számos okból kifolyólag… kiesés az első futamon, a hibám a második futamon, a büntetés és főként néhány komoly csalódás emberi szinten.
Ez az egész nagyon lehangoló, de most újra elő kell vennünk minden maradék szerénységünket. Az elmúlt öt évből háromszor világbajnok lettem, kétszer pedig második. Érthető, ha hozzászoktam a jóhoz.
Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki idén is figyelemmel kíséri a pályafutásomat, és elnézést kérek, ha nem olyan lesz a végeredmény, mint amire számítottatok. Habár a bajnoki cím valószínűleg elúszott számomra, azért két hét múlva, Makaón is láthattok majd versenyezni. Fontos, hogy az ember fel tudjon állni a padlóról és közben megőrizze az értékét sportemberként.
Yvan Muller
Ui.: Ami nem öl meg, megerősít… És én messze vagyok attól, hogy halott legyek.”

forrás: P1Race.hu